A Fradi történetének egyik legsikeresebb pályaedzője beszél a Fradinál eltöltött évtizedekről és arról, hogy hogyan parancsolt rá a Császár, hogy kérjen bocsánatot Mészölytől.

Pontosan mit is mondott Mészöly Kálmánnak?
Azt most hadd ne ismételjem meg — mondta Mucha József, az FTC egykori játékosa és edzője. — Az biztos, hogy nem valamelyik Ady-versből idéztem. Emlékszem a meccsre, 1971 márciusában játszottunk a Stadionban a Vasassal, egy előrevágott labda után sprinteltem, amikor összecsaptam vele. Kemény ütközet volt, és utána meglehetősen tiszteletlenül beszéltem a Vasas akkor már világhírű középhátvédjével. A labda kipattant szögletre, Szóke Pista ment, hogy elvégezze, ekkor lépett oda hozzám Albert Flórián.

Gondolom biztatta…
Hát igen, rám fért volna a biztatás, nem sokkal korábban szereltem le, szinte még kiskatona voltam, ráadásul újonc a Fradiban. Csakhogy Császár kis híján grabancon ragadott, és a fülembe ordította: „Na, öcsi, te most szépen odamész a Kálmánhoz, és bocsánatot kérsz tőle!”, közben pedig kiintett, hogy várjanak azzal a szöglettel. Hihetetlen pillanat volt. Az egyik kapu mögött álló fotós meg is örökítette, ahogy kezet fogok Mészöly Kálmánnal meccs közben majd folytatódott a játék.

Azért viszonylag gyorsan belopta magát a szurkolók szívébe.
Legalábbis igyekeztem. Dorogról kerülten a Fradiba 1970 telén, a nyitó fordulóban egy másik ifjúval, Kű Lajossal együtt már kezdő voltam. Salgótarjánban havas, jeges pályán győztünk, s onnantól kezdve tagja lehettem a kezdőcsapatnak. Óriási szó volt bekerülni a Fradiba, ahol annyi klasszis futballozott.

A hetvenes évek felejthetetlen rangadóinak lehetett részese, a telt házas Népstadionban játszhatott, miközben a bal felső karéjban megszólalt és szinte mennydörgött Közép-Európa legnagyobb zöld-fehérbe öltözött szurkolótábora. Melyik volt a legemlékezetesebb találkozója?
Ha egyet kellene kiválasztanom, az a Crvena Zvezda elleni KEK-eIődöntő 1975 tavaszán. Itthon nyertünk kettő egyre, aztán Belgrádban, a Marakanában százezer néző előtt kiharcoltuk a kettő kettes döntetlent. Megyesi Pista a hajrában tizenegyesből egyenlített. Bálint Laci volt rá kijelölve, de őt kiállították.

Büszke lehet pályafutására, két bajnoki aranyat nyert a Fradival, hosszú évekig volt kihagyhatatlan a csapatból.
Büszke is vagyok rá! A második bajnoki cím azért is különleges számomra, mert előtte gyakorlatilag leírtak. Friedmanszky Zoltán irányította a csapatot, úgy látta huszonhét évesen már öreg vagyok, a tartalékcsapatba száműzött. Már a „fakóval” edzettem, azon törtem a fejem, melyik vidéki csapatba igazoljak, mert hívtak több helyre is. Nem voltam túl jó passzban, aztán valaki megsúgta, hogy edzőváltás lesz. Így is történt. Novák Dezső akivel, néhány évvel korábban még egy csapatban játszottam, odajött hozzám és azt mondta: „Józsikám, tudom, mire vagy képes, csak az a kérdés, beállsz-e a sorba, vállalod-e a harcot a csapatba kerülésért, mert én számítok rád.” Valójában ez nem volt kérdés, akkor, 1980 nyarán úgy edzettem, úgy hajtottam, hogy a fiatalabbak is megirigyelhették. Leadtam néhány kilót, de megérte. Visszaverekedtem magam a kezdő tizenegybe, s megint bajnoki címet ünnepeltem a Ferencvárossal.

Edzőként miért nem sikerült beírnia magát a futballtörténelembe?
Talán a sors nem akarta, vagy az is lehet, hogy néhány ember…

Kikre gondol?
Azokra a Fradi-vezetőkre, akik nem adták meg nekem a bizonyítás lehetőségét.

Milyen indulatos lett a hangja…
Nem véletlenül. Becsülettel dolgoztam több edző mellett, Nyilasi Tibor, Novák Dezső segítője lehettem, akkoriban nem én voltam a középpontban, amit el is fogadtam. De eljött az én pillanatom. Novák Dezsőt megbuktatta néhány játékos, mint ahogy korábban Nyílt is hasonló módszerrel üldözték el. Ez is, az is megszervezett akció volt. Akkor jött az Olympiakosz elleni kupameccs, s én készítettem fel a csapatot. Erős görög együttes érkezett Budapestre, de mi remek játékkal három egyre győztünk. Gondoltam, talán hagynak tovább dolgozni. A háttérben azonban már szervezték Varga Zoltán hazatérését, hogy egy látszatszavazás után Nyilasi Tibort „lehagyva” Ő üljön a kispadra. Néhány nappal később pedig hívott az akkor már szakosztályvezetőként dolgozó Novák Dezső: „Józsikám, rossz hírem van, Varga nem akar veled dolgozni, de mi nem akarunk elküldeni, maradhatsz az utánpótlásban vagy a tarcsinál…” A büszkeségem nem engedte, hogy folytassam a munkát a Fradinál. Ma talán másként döntenék. Később aztán Torgyán József elnökösködése idején néhány meccs erejéig, amolyan kényszermegoldásként Fradi-edzőnek vallhattam magam, de az is csak epizódszerep volt.

Még most is edzősködhetne.
Én is úgy gondolom. Csak Magyarországon furcsa viszonyok uralkodnak, különösen igaz ez a futballra. Vannak, akikről pillanatok alatt lemondanak, öregnek titulálják, engem is. Pedig érzek még magamban bőven erőt a munkához, de már nem rám és a sporttársaimra van szükség, hanem olyan percemberkékre, akik soha sehol nem bizonyítottak. Én azért például felépítettem a kollégákkal együtt a futsalválogatottat, szövetségi edzőként leraktam a későbbi sikercsapat alapjait. Aztán részese lehettem a Pécs feljutásának, immár nagypályán, úgyhogy van tapasztalatom bőven, ám nem kellek, nem kellünk.

Ha már a Pécset hozta szóba, meglepte a klub kizárása, leminősítése?
Tulajdonképpen nem. Amikor a klubnál dolgoztam, akkor is voltak kisebb-nagyobb gondok, hallott az ember ezt-azt. Sajnálom a várost, Pécs aligha ezt érdemli.

Fradi-meccsre jár még?
Amikor időm engedi, természetesen igen. Amúgy szövetségi ellenőrként járom a pályákat, úgyhogy képben vagyok. Úgy vélem, a Ferencváros most a bajnoki cím első számú várományosa. A Videotonnal lesz nagy harcban, izgalmas szezont várok.

Összejárnak a régi csapattársakkal, barátokkal?
Vasárnap délelőttönként a Népligetben játszunk, ez a mai napig fontos része az életemnek. Megy a labda, megy a duma, csak az a baj, hogy egyre kevesebben vagyunk. Na látja, már közülünk is csupán néhányan emlékeznek arra, mit is mondtam egyszer a nagy meccs hevében Mészöly Kálmánnak.

forrás: Nemzeti Sport