A Go Ahead Eagles a Salland járási csapatot verte, Ralf Zumdick pedig megnézte az ellenfelünket – írja a hollandok honlapja.

A deventeriek honlapján beszámolnak arról is, hogy kisebb trükköt is bevetettek az ezerhatszáz ember (!) előtt rendezett, egyébként hagyományos edzőmeccsen. A Go Ahead játékosai nem viseltek mezszámokat, ezzel is nehezítve Ralf dolgát. A hollandok nem nézték meg a Fradit idén nyáron, mint Dennis Demmers, a kiscsapat edzője elmondta:

Most még a mai meccsre figyeltünk, a jövő héttől koncentrálunk a Fradira, persze már birizgálja a képzeletünket az a meccs. Nem vagyunk csúcsformában, rövid ez a felkészülés, de az ellenfelünknek is nehéz. Azt nem tudom megitélni, hogy hány százalékos állapotban vagyunk.

goahead

A meccs egyébként 8-0 lett az EL-ellenfelünknek.