Ugrai Roland kölcsönadása mellett élünk az opciós jogunkkal, nyilatkozta a menedzserük.
Illés Zoltán
Ugrai Roland ügyében megállapodtunk, hogy a Fradi a több játéklehetőség érdekében egy évre kölcsönadja. Végleg elengedni egyáltalán nem akarják, olyannyira, hogy a szerződésében szereplő opciós évet már most érvényesíteni kívánják. Közösen úgy látjuk, hogy jobban tud játszani és bizonyítani olyan csapatban, ahol nincs olyan eredménykényszer, mint a Ferencvárosban. Busai Attila esete jó példa, hiszen ő önbizalommal telve tért vissza Szolnokról. Rolanddal kapcsolatban három-négy NB I-es csapattól is kaptunk már ajánlatot, rövid időn belül eldől, hol folytatja.
Pedrag Bosnjak esetében Leandro érkezése és Ramírez végleges megszerzése után a Fradi korrekten felajánlotta a szerződésbontás lehetőségét. Ebben a pillanatban három érdeklődő van iránta, ezek közül az egyikkel nagyon közel állunk a megegyezéshez.




