A szövetségi kapitány a mai, litvánok elleni meccs előtt nyilatkozott.
Dárdai Pál
Jó hozzáállást várok, ugyanúgy, ahogy a tegnapi és a tegnapelőtti edzésen. A srácok keményen dolgoztak az elmúlt napokban, ezért lehet, hogy nem lesznek igazán frissek, de ezt a hetet feláldoztuk erre. Eltervezett cseréink lesznek, ugyanúgy, mint ősszel az oroszok ellen, és mind a hat cserelehetőséget ki fogjuk használni. Az a fontos, hogy jó ritmusban, jó hozzáállással futballozzunk, az eredmény ehhez képest másodlagos lesz. Bízom a jó közönségben, és abban, hogy hajtani fognak a játékosok a nekik jutó időben. A mérkőzés után a kerettagok kapnak még némi terhelést, majd hazamehetnek pihenni egyet, és jövő hét elejétől jön az éles történet. Az a célunk, hogy minél jobb esélyekkel mehessünk Finnországba, ahol – és ezt fontos kimondani – nyerni akarunk. A litvánok ellen a hozzáállás, a mentalitás lesz a legfontosabb, az elmúlt napokban gyakoroltakat szeretném viszontlátni a mérkőzésen. Két hét alatt több taktikai elemet be lehet gyakorolni, a hosszabb közös felkészülés végére, reményeim szerint, nem leszünk olyan kiszámíthatóak, mint most. Aki megnézte az eddigi mérkőzéseinket, látta a játékunkban a szervezettséget, erre szeretnénk építeni, ugyanakkor a litvánok ellen meg fogjuk próbálni feljebb tolni a csapatot, előrefelé védekezni, és majd kiderül, érdemes-e ezzel próbálkozni, vagy nem. Ha nem lesz teljesen stabil a játékunk, Finnországban nem fogok kockáztatni, mert ott már célfocit játszunk, és egyedül a győzelem fontos.




