Ahogy azt már az elmúlt hetekben hallani lehetett, leigazoltuk Tóth Mártont, a bajnok Szolnoki Dózsából.
Vízilabda-szakosztályunk ma délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Eb-ezüstérmes, az előző évben is bajnoki címet szerzett Tóth Márton a mieinknél folytatja pályafutását. Az eseményen Nyíri Zoltán operatív igazgató új játékosunkról, valamint az együttes biztos anyagi helyzetéről nyilatkozott.
– Külön öröm, hogy Marci személyében nemcsak egy klasszis játékos, hanem egy olyan pólós is érkezett, aki érzelmileg elkötelezett a Fradi iránt. Az egyesületnek sikerült szponzorokat találnia, így az edzéslehetőségek mellett az anyagi háttér is stabil, a csapat követező szezonja is biztonságban van.
Tóth Márton számára nem ismeretlen a zöld-fehér közeg. A kiváló pólós Fradi-kötődése mellett legfőbb céljait is kiemelte.
– A családomban mindenki a Ferencvárosnak szurkol, így természeten én is Fradi-drukker lettem. Bérletem is van, rendszeresen járok a labdarúgó-csapat meccseire. Több érv is a Ferencváros mellett szólt, amikor úgy döntöttem távozok Szolnokról. Az egyik a szakmai megbízhatóság, amit Gerendás György és Varga Zsolt garantál. Nemzetközi porondon is szerepelhetek a csapattal, és meggyőző az a jövőkép is, amit a klub vázolt. A célom, hogy visszakerüljek a válogatottba, és ott legyek a riói olimpián. Ehhez a Fradin keresztül vezet a út.
Tóth Márton mellett a mieink korábban Dőry Farkast és Marko Cukot is szerződtették. Gerendás György szakmai igazgató a következő idény céljairól és az új játékosokról is beszélt.
– Idén megtanultuk, hogyan lehet hasonló erősségű csapatokat megverni. Jövőre nehezebb feladatunk lesz, hiszen több helyen már esélyesként kell győznünk. Ezért is akartunk erősíteni. Dőry Farkast mindenki óriási tehetségnek tartja,a mi feladatunk lesz, hogy kihozzuk belőle a maximális tudást. Cuk igazi gólvágó, ráadásul fontos tapasztalatokat hozhat a szerb iskolából. Marci pedig minden edző álma, hiszen minden poszton tud játszani.
Varga Zsolt vezetőedző szerint történelmi jelentőségű is lehet Tóth Márton megszerzése.
– Nagyon örülök, hogy ilyen kvalitású játékossal erősödhettünk. Fontos, hogy a csapat is segítse őt a céljai elérésében, és Marcinak sikerüljön visszaverekednie magát a válogatottba. Nekem is óriási kihívás, hogy olyan center legyen a Fradiban, akire Rióban is számítanak majd. Itt a lehetőség, hogy az FTC-nek újabb olimpiai bajnoka legyen vízilabdában.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az FTC kerete véglegessé vált a következő idényre. A bejelentett igazolások mellett sikerült meghosszabbítani két ausztrál játékosunk – Aidan Roach és Joel Swift – szerződését, és Marko Avramovic is a Fradiban marad.
(fradi.hu)









