Ma 40 éve, hogy ezüstérmet szereztünk a KEK-ben, az akkori hősök, remek sportemberek visszaemlékezései.

Galéria: Fradi.hu

A második körben a Fradi a legendás Liverpoolt búcsúztatta, az első meccsen az Anfielden Máté János a hosszabbításban szerzett gólt, ami később a továbbjutást eredményezte.
– Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem ennek a sikernek – emlékezett vissza a fradi.hu-nak Máté János. – Bár nem nyertük meg a sorozatot, mert sajnos a fináléra elfogytunk, de nincs szégyellnivalónk, hiszen nyolc meccsen négyszer nyertünk és négyszer ikszeltünk. Életem egyik legszebb időszaka volt, nagyon jó csapatot alkottunk, Európában akkor komoly tényező volt a Ferencváros. Jól mutatja ezt, hogy nagy múltú együtteseket búcsúztattunk a KEK-ben. A legszívesebben a Liverpoolnak lőtt gólomra emlékszem vissza, hiszen akkor azt a találatot a hónap góljának választották Angliában. Jól esett, hogy komoly, futballal foglalkozó szakértők ismertek el.

Mucha József szerint a legnehezebb mérkőzés a fináléig a 110 ezer néző előtt lejátszott Crvena Zvezda elleni elődöntő volt, ahol a Fradi Belgrádban 2-2-es döntetlent és továbbjutást ért el.

– Az idő távlatában minden megszépül, és miután a magyar labdarúgásban mostanában nem olyan fényesek az eredményeink, így a KEK-második hely is egyre nagyobb sikernek tűnik. Nem készültünk jó előjelekkel a döntőre, az akkori Dinamo Kijev konkrétan a szovjet válogatottal ért fel. A KEK-menetelésnek persze számtalan kiváló pillanata volt. Például a Liverpool elleni idegenbeli meccs, ahol Máté hosszabbításban szerzett góljával egyenlítettünk. De a visszavágó is nagyon emlékezetes, hiszen rendkívül szoros találkozót hozott. De ha egyet kellene kiemelni, talán mindenki a belgrádi összecsapást mondaná. 110 ezer fanatikus, igazi pokol várt ránk a Crvena Zvezda ellen, ilyen környezetben kellett kivívnunk a döntőbe jutást. Nem biztos, hogy ekkora nyomás alatt minden bíró befújta volna a hajrában nekünk a büntetőt, még ha tuti tizenegyes is volt. De nagyon korrekt játékvezetést kaptunk. Hogy miben volt a titkunk? A csapatban nagyon jó volt az elegye a rutinosabb és a fiatalabb játékosoknak. Összetartó közösség voltunk, és nem szabad elfelejteni vezetőedzőnket, Dalnoki Jenő bácsit. Az edzésmódszereket, a futballhoz való hozzáállást tekintve is megelőzte a korát, nagyszerű tréningeket tartott – mondta honlapunknak Mucha József, aki a KEK-menetelés mindegyik mérkőzésén pályára lépett.

Juhász István számára a KEK-döntő nem a legszebb emlék, a belgrádi összecsapás annál inkább azok közé kívánkozik.

– Nekem a Dinamo Kijev elleni már a harmadik nemzetközi kupadöntőm volt, igaz, a háromból ez volt a leggyengébb. Sajnos a döntő előtt nem kaptuk meg ugyanazt a támogatást, mint az ellenfél: ők már egy héttel a döntő előtt Bázelben készülhettek, míg nekünk nem halasztották el a bajnokinkat, néhány nappal a finálét megelőzően még Békéscsabán kellett pályára lépnünk. Ott több játékosunk is komoly rúgást kapott, így a KEK-döntőn fáradtan és sérülten léptünk pályára. A második percben éreztem, hogy itt esélyünk sem lesz, úgy futottak le minket. Pedig az 1972-es Európa-bajnokság elődöntőjében elszenvedett vereség után nagyon szerettem volna megverni a szovjet válogatottat, amely lényegében az akkori Kijevre épült. Sajnos erre az akkori vezetőség döntései miatt esélyünk sem volt, ez azóta is fájó emlék. A Crvena Zvezda elleni elődöntőre viszont nagyon szívesen emlékszem vissza – az a párharc volt az 1975-ös menetelés csúcspontja. Tiszta erőből küzdöttünk, itthon 2-1-re nyertünk, idegenben pedig 110 000 néző előtt harcoltuk ki a 2-2-t és a továbbjutást. Ami pedig külön elismerés volt a számomra, hogy a mérkőzés után a jugoszlávok edzője azt mondta: ha én az ő csapatában játszottam volna, gólokkal verték volna a Ferencvárost. 9-es, 10-es osztályzatokat kaptam azután a találkozó után.

A továbbiakban Kristóf Péter „Ezüstcsapat – második félidő” című könyvéből idézzük a résztvevők emlékeit.

Dr. Pataky Miklós kőkemény összecsapásról beszélt, amikor a Dinamo Kijev elleni KEK-döntőről beszélt.

– A KEK-döntőn aztán újra bekerültem a csapatba, Bálint Lacit próbáltam helyettesíteni, ami csak részben sikerült. Hogy középhátvéd voltam, az nem volt új, mert a tartalékok között is szerepeltem ezen a poszton és különben is, a pályafutásom során már szinte mindent játszottam, hozzá voltam szokva, hogy ott teljesítsek, ahol kell. A Dinamo Kijev ellen azonban ez sem a többieknek, sem nekem nem igazán ment, szerintem csak egyetlen játékos, a balhátvéd Megyesi Pista hozta a formáját közülünk. Liverpool és Belgrád volt a csúcs, a döntőre a csapat már leszálló ágba került.

Megyesi István a Crvena Zvezda elleni legendás büntetőre így emlékezett.

– Senki nem merte vállalni a rúgást, erre Dalnoki Jenő engem jelölt ki. Na, nem a meccs előtt, hanem ott, és akkor, abban a pillanatban! Pedig nem is az én oldalamon volt a kispad, Jenő a túloldalról integetett, hogy álljak oda és rúgjam be. Nagyon váratlanul ért, nem hittem volna, hogy sorsdöntő mérkőzésen ilyen feladattal bíz meg. A lábam ugyan nem remegett, de egy pillanatra belül kicsit összezuhantam, majd elindultam a kapu felé. Félelmetes volt! A belgrádi szurkolók annyi fáklyát égettek, hogy a kapu mögötti lelátó fényei valósággal elvakítottak. Szinte nappali fényárban úszott a tribün, de ezt a látványt, mint ahogy minden más zavaró tényezőt is, megpróbáltam kikapcsolni. Megfordultam, ráléptem a tizenhatos vonalra és azt mondtam magamnak: Be kell rúgni! Aztán a lövésnél igyekeztem a lehető legtovább kivárni, a Zvezda kapusa, Petrovics meg közben úgy elnyúlt a bal kezéhez, hogy tudtam, onnan már nem érhet vissza. Még nem is értem a labdához, de már biztos voltam benne, hogy bemegy. Csak be kellett passzolnom a másik oldalra. Örülni viszont alig tudtam. A feszültség még a meccs után, a vacsoránál sem oldódott bennem, képtelen voltam bármit is enni!

Szabó Ferenc is ennek a pillanatnak köszönheti, hogy európai kupadöntőt játszhatott.

– Amikor a tizenegyest kaptuk, mi cserejátékosok épp a kapu mögött melegítettünk. Nem mertem odanézni, úgyhogy leguggoltam a nézőkkel, meg a pálya szélén a rendet fenntartó rendőrökkel és a kutyáikkal szemben. Aztán azt láttam, hogy a nézők egyre csak emelkednek, fel, egyre feljebb, aztán visszazuhannak, és ebből tudtam, hogy Megyi berúgta. Futottunk is hozzá, mint az őrültek, de hát ez nem is csoda. Annak a tizenegyesnek köszönhetem, hogy európai kupadöntőt játszhattam!

Magyar István arról is beszélt, hogy a visszavágás nem sokkal később sikerült.

– A Kijevet azért megvertük Sevillában, nyáron, pár hónappal később. Kettő-egyre győztünk, az egyik gólt én lőttem. Nagyszerűen játszottunk, pedig alapozás közben voltunk. Ha úgy ment volna a játék a KEK-döntőben, akkor biztos, hogy nem kapunk ki három-nullra, na de ez a futball. Épp a sorozat utolsó, legfontosabb mérkőzésén kaptunk ki, de nézhetjük úgy is, hogy ha előbb szenvedünk vereséget, akkor a fináléig esetleg már el sem jutunk.

forrás: fradi.hu

Visszaemlékezések:

A teljes mérkőzés: