Megpróbáljuk feltárni, hogy mi hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Nem egyszerű. Versenyjogi szempontból ‘érdekes’ jövőképet vázolt fel Csányi Sándor a magyar bajnokság kapcsán.

– Nem kapott licencet a Győr, a Pápa, a Pécs, a Nyíregyháza, a Kecskemét és a Putnok elsőfokon.
– Másodfokon csak az kaphat, aki valamilyen okból önhibáján kívül nem tudott iratot, iratokat bemutatni.
– 2017-18-tól biztosan 12 csapat lesz, ha a kizárások miatt lehetséges, már a 2015-16-os szezontól is 12 vagy 14 lesz. Alulról feltölteni csak akkor fognak, ha a kiesők és a licencet nem kapók száma páratlan. Az NBII 16 csapatos marad.
– A 12 csapatos bajnokságban három teljes kört, 33 meccset játszanának. Egy-egy párosításban az egyik kétszer, a másik egyszer játszana otthon
– Klubokként 300-400 milliós bevételt jelentő szerződést kötnek a Szerencsejáték Zrt-vel, de hogy ezt megkapják, bizonyos feltételeknek kell megfelelni.
– Az első ezek közül, hogy a keretben csak hét nem Magyarországon nevelt játékos (külföldi) lehet, kivételt jelentenek a nemzetközi kupaindulók, ott ez a szám 10. A pályán egyszerre három, illetve öt lehet.
– A második, hogy a 2015-16-os szezonban egy U-20-as, 2016-17-től két U-20-as kell legyen a pályán.
– E két feltételek teljesülésekor a Szerencsejáték-pénz egyik felét megkapják a klubok, hogy a másik felét megkaphassák, az kell, hogy a klub betegyen annyi önrészt, mint amennyi ennek az összegnek a hátralévő fele.
– Az MLSZ kötelezi a klubokat, hogy lehetővé tegyék azt, hogy az MLSZ napi szinten követhesse a gazdálkodásukat.
– Nem tartozhatnak az MLSZ-nek, más kluboknak vagy játékosoknak a csapatok, ellenkező esetben felfüggesztik őket.
– A Ligakupa megszűnik, ahogy az U-21-es és az U-18-as bajnokság is, U-19-es indul, valamint a kluboknak lehetőségük lesz második csapatot indítani az NBIII-ban.
– A szurkolói kártya bevált, ezért nem vezetik ki.

A hivatalos verzió elérhető itt.