Két góllal bizonyult jobbnak a Dózsa.
Ferencváros 7-9 Szolnoki Dózsa
Negyedek: 2-2, 1-1, 0-4, 4-2
Gólok: Kolozsi 2, Csapó 1, Katonás 1, Marnitz 1, Regős 1, Swift 1
A szezon során tapasztalt javuló tendencia megmaradt az elődöntő második mérkőzésére is, újra sikerült egy kicsit közelebb kerülnünk a bajnokság és a BL győzelem egyik esélyeséhez. Hiába borult fel a kiállítási arány az első negyedben, tartottuk a döntetlent. A második nyolc percben meg is lephettünk volna a vendégeket, de ziccereket, fórokat hibáztunk, maradt az iksz, amiben Gárdonyinak is nagy szerepe volt, hiszen ötöst védett. Ezután megrázta magát a Dózsa, négy-nullás „rohammal” úgy tűnt, hogy eldöntik a mérkőzést, ám ehhez nekünk is volt még egy-két szavunk! Az utolsó játékrészben feljöttünk egy gólra, ám többre már nem futotta, végül kettő lett közte, nem vallottunk szégyent. A vigaszágon az Eger lesz az ellenfelünk a harmadik helyért.
Varga Zsolt
Ez a mérkőzés sokkal jobban tetszett, mint az előző. Azt, amit kértem a csapattól korábban is, ma tudtuk megvalósítani. Sokkal kevesebb lefordulása volt a Szolnoknak. Három kiemelkedően szép gólt láthattak a nézők, ami látványossá tette a találkozót. Ha picivel határozottabban lőjük a ziccereinket, akkor szorosabb lehetett volna a meccs. A harmadik negyedben kicsit leállt a támadó játékunk, bizonytalanná vált, de összességében elégedett vagyok. Készülünk az Egerre.









