A Budafok ellen.

Egy szerencsés találattal a Budafok került előnybe a mérkőzés elején, ám Lipcsei Péter vezérletével már az első félidőben fordított öregfiúk csapatunk. A Fradiban legtöbb meccsen pályára lépett rekorder előbb mellel szépen átvett egy labdát, és a bal alsó lőtt, majd nem sokkal később Bubcsó elé tálalt remekül, aki látványos góllal juttatta vezetéshez csapatunkat (2-1).

A mérkőzés félidejében a két együttes egyperces gyászszünettel emlékezett meg a közelmúltban elhunyt Ambrus Tamásról, klubunk klasszis vízilabdázójáról. Rajta kívül Patkó Bálint játékvezetőre is emlékeztek, aki több öregfiúk mérkőzést is dirigált együttesünknek.

A szünet után egy újabb elkerülhető góllal egyenlített az ellenfél, ráadásként Hollót reklamálásért kiállította a játékvezető. Lipcsei Péter és a Fradi-szív azonban ismét segített.

Történt ugyanis, hogy Serényi jobb oldali beadása után Lipcsei nagyszerűen vette át a labdát, majd higgadtan a hálóba emelt (3-2).

Az utolsó pillanatban a győzelem mégis kicsúszott a kezünkből. Egy baloldali beadás után a Budafok látványos fejessel egyenlített, így az óriási akarással küzdő és jól játszó csapatunk csak egy ponttal gazdagodott (3-3). A kilátogató szurkolók ennek ellenére vastapssal köszönték meg a mieink játékát.

Öregfiúk, I. osztály
FTC-Budafok 3-3 (2-1)
FTC: Ulicska – Szeiler, Telek, Milovanovic, Keller – Holló, Bubcsó, Szekeres, Szkukalek – Lipcsei, Deszatnik
Csereként beállt: Serényi, Ruff, Berzeviczi
Gólszerzőink: Lipcsei (2), Bubcsó

Fradi.hu