A sajtótájékoztatóról jelentjük.
Thomas Doll
Nagy dicséret illeti a csapatot ebben a melegben. De lehetett látni, hogy jelenleg jó formában vagyunk, focizni szeretnénk, gólhelyzeteket kialakítani és örömet okozni a szurkolóknak. Amit meg kell tanulni, hogy a végső passzokat jobban oldjuk meg. Rengeteget mozogtunk támadásban, sikerült megzavarni az ellenfél védekezését. Fontos volt, hogy csapatként játszottunk és nem kaptunk most sem gólt. Lehet, hogy könnyednek tűnik, de rengeteg munkát teszünk bele a játékunkba. A hangulat remek volt, boldogan mehetünk haza, jó volt az idő, mindenki elégedett lehet. Még lesz regeneráció, aztán szabadnap és utána készülünk a Szolnok ellen. Még nem vagyunk az EL-ben, ezért az ottani esélyeinkről korai beszélni. A nemzetközi porondon még két lapáttal rá kell tenni, ezt tudjuk mi is, és az igazolások terén a vezetőség is. Sajnos Hajnal sérült, pedig remek formában van, az orvosi csapat mindent megtett, hogy tudjon játszani, a Debrecen ellen remélhetőleg már ott lehet a pályán.Szivics Tomiszláv
Megérdemelten nyert a minden ízében jobb Fradi a győzelmet. Koman sérült, azért nem játszott.




