Nagy Dominik, Lauth és Popov szerzett gólt.
Labdarúgó-csapatunk a Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján is nyert, így 10-3-as összesítéssel jutott az elődöntőbe.
I. félidő
Idegenbeli, sötétzöld mezében kezdett csapatunk, a hazai Szigetszentmiklós zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban.
A hazaiaké az első helyzet a második perc végén: Benkő lépett ki, Kurucz ütötte fölé a lövést.
Batik ápolása miatt átmenetileg tízen vagyunk a pályán.
A 7. percben Pavlovic vesztett labdát, a támadás végén Osváth lövése nem találta el a kaput.
A 10. percben Gyömbér lövését blokkolta a hazaiak védője.
A 12. percben Domokos húszméteres lövése suhant el a kapunk mellett.
A 14. percben Lauth szöktette Ugrait, szélsőnk beadásából azonban csak szöglet lett.
A 23. percben Lauth került helyzetbe, de Sánta védett.
A 26. percben Havojic beadása után Nagy Dominik csukafejese centikkel ment kapu mellé.
Egy perccel később Nagy Dániel cselezte be magát a büntetőterületen belülre, beadását pedig Nagy Dominik zúdította a léc alá. 0-1
A 35. percben Lauth lövését blokkolta a hazaiak hátvédje. A szöglet után német támadónk fejjel próbálkozott, de ez a kísérlet nem talált kaput.
A 38. percben cserélünk: Batik Bence helyett Haris Attila a pályán.
A 41. percben Osváth pörgette át a labdát a kilépő Kurucz fölött, de Pavlovic a gólvonalról bravúros mozdulattal mentett.
Az első mérkőzéshez képest lényegesen stabilabb hátul az SZTK, de így is vezetünk 1-0-ra.
II. félidő
A 47. percben Kukuruzovic szögletét Gyömbér csúsztatta meg, a hosszún Lauth csukafejesből talált be. 0-2
Az 50. percben Osváth szöglettel felérő szabadrúgása után szépített a Szigetszentmiklós: Kornis fejelt Kurucz kapujába. 1-2
Az 57. percben Lauth távolról lőtt, kissé kapu fölé ment.
A második félidőre Gyömbér lépett hátra a védelem közepére, Haris a jobbhátvéd pozíciójában játszik, míg Havojic feljebb húzódott első félidei pozíciójához képest.
A 61. percben Mészáros vitte el Kurucz mellett a labdát, de kiszorított helyzetből már csak a kapufát találta el, ahonnan kapusunk ölébe pattant a labda.
A 64. percben fiataljaink ellepték a pályát: Zsivoczky, Popov, Kovács és Kárász is lehetőséget kap Thomas Dolltól.
A 66. percben pedig Popov Patrik be is talált! Zsivoczky indításával Ugrai futott el a jobb szélen, beadása pedig eljutott fiatal csatárunk elé, aki nem hibázott! 1-3
A 74. percben Domokos tekert be a szélről szabadrúgást, de végül senki nem tudott középen beleérni.
Kurucz vetődött ki Szini beadására; kapusunk a középen érkező Domokos elől mentett.
A 86. percben Nagy Dániel beadása után Haris lőhetett 20 méterről, de a blokkban halt el a kísérlet.
A 89. percben Szini lépett ki, a 16-oson belül pedig Kurucz elhúzta a lábát. Sárga lap kapusunknak, 11-es az SZTK-nak.
A büntetőt Vágó a jobb alsóba lőtte. 2-3
A 91. percben Domokos szabadrúgását Kurucz ütötte ki szögletre.
Ligakupa-negyeddöntő, visszavágó
SzTK-Erima-Ferencváros 2-3 (0-1)
Szigetszentmiklós, 500 néző . Vezette: Botló Béla
SzTK-Erima: Sánta – Benkő-Bíró, Vágó, Kornis, Puskás – Domokos, Kállai (Tóth 56.), Mészáros (Barna 65.) – Osváth (Pollák 73.), Sipos (Szabó B. 70.), Benkő (Szini 62.)
FTC: Kurucz – Havojic (Popov 64.), Batik (Haris 38.), Pavlovic, Bönig (Kovács K. 64.) – Gyömbér, Kukuruzovic – Nagy D. (Zsivoczky P. 64.), Nagy D., Ugrai – Lauth (Kárász 64.)
Gólszerző: Kornis az 50., illetve Vágó Levente büntetőből a 90. percben, illetve Nagy D. a 27., Lauth a 47. és Popov a 66. percben(fradi.hu)




