Azoknak, akik nem szórakoztak ma délelőtt az MLSZ-közgyűlés közvetítésén: ez történt a mai MLSZ-közgyűlésen. Tisztújítás volt az MLSZ-ben, ahol pont annyi jelölt volt, mint amennyi üres poszt, s miután nyílt szavazás volt, senki nem vállalta az esetleges ellenvéleményét, így mindenkit egyhangúan szavaztak meg. Erre Csányi Sándor, aki további öt évig lesz a szövetség elnöke is azt mondta: „legközelebb ne legyen nyílt szavazás”. Csányi Sándor beszédet is tartott, kettőt, amiben főként a maguk munkáját dicsérte. A „tömegesítést”, ami magyarul annyit tesz, hogy több az igazolt labdarúgó. Hogy jó anyagi helyzetben van a szövetség (ami nagyrészt nekünk is köszönhető), az infrastruktúra-fejlesztéseket. A válogatottakat és a klubcsapatokat már csak módjával. Azt is elmondta, hogy marad a szurkolói kártya, bár azt rosszul kommunikálták, mert a biztonsági aspektusait hangsúlyozták, annak előnyei helyett. Hogy őt idézzük: „Engem szidnak emiatt, meg a ‘buzi MLSZ‘-t. Készek vagyunk minden ésszerű kompromisszumra, de most mondom, hogy a kártya maradni fog, mert az idő igazolta a szükségességét. A görögök elleni selejtezőn a válogatott meccseken is jól vizsgázott a rendszer.”

Dicséret jutott viszont nekünk is, az utánpótlás fejlesztése kapcsán, ellenben a Honvédnak alig titkoltan hadat üzent, mondván nem elfogadható, hogy egy NBI-es csapat, amely tíz éve akadémiaként működik, s ezért jelentős támogatásokat vesz fel, nem képes saját nevelésű játékosokat kinevelni. (Érdekes, hogy Szabó Hemingway nem vett részt a közgyűlésen, helyette az éttermét, a Hooterst promótálta)

Jövőre korlátozzák majd a külföldi játékosok számát, az ezt be nem tartó csapatok nem kap utánpótlás-támogatást. Kivételt képeznek majd a nemzetközi porondon induló csapatok.

Azt is elmondta, hogy alighanem sok a tizenhat csapat, amivel nehéz nem egyetérteni. Kiderült, hogy nem csak az U21-es, hanem az U-18-as bajnokság is megszűnik, így jövőre marad az U-14, az U-15, az U-16, az U-17 és az U-19-es sorozat.

Az elnökség három új tagot választott meg, köztük az egyik Nyilasi Tibor, így végre ismét van fradista a szövetség vezetésében.

mlszelnokseg2