Kovacsicz Mónika, Szarka Adrienn és Elek Gábor a hétvégi KEK elődöntőről.
Szarka Adrienn
Csak is előre nézünk, ez a legfontosabb irányelv a hétre. Lélekben és minden porcikánkkal már a dán csapat ellen készülünk. Az biztos, hogy ők az eddigi legnehezebb ellenfelünk, tavaly a BL-ben bebizonyították ellenünk is, hogy milyen jól tudnak játszani. Nagyon gyorsan indulnak és lőnek gólt, erre külön föl kell készülnünk, valamint nagyon erős, masszív hatos falas védekezésük van kevés kilépővel. Ez ellen kell majd a megfelelő taktikai elemeket megtalálnunk és alkalmaznunk, hogy feltörjük ezt a reteszt. Mindenféleképpen a technikai hibáink számát csökkenteni kell és pontosabb befejezések szükségesek a helyzeteinknél, hogy ebből ne tudjanak lerohanni minket.




