A FradiTV-ben nyilatkozott vezetőedzőnk.
– Az ellenük vívott edzőmeccsen látható volt, hogy remek játékosok alkotják a csapatot, érezhetően minőségi játékosokkal kerültünk szembe. Egy átlagos edzőmeccs volt, nyilván teljesen más lett volna a dolog, ha pontokért megy a csata. Szép lett volna, ha a válogatott itt, a Fradi-pályán győzni tud, de nem könnyű a görögöket megverni, hiszen már régóta ott vannak a világ élvonalában. A lehetőség adott a csapatnak a továbbjutásra. Nagyon fontosak lesznek az idegenbeli találkozók, ahol talán sokan nem számolnak a magyar együttessel – fogalmazott.
A német nem panaszkodhat saját csapatának tavasza miatt: a gárda négy mérkőzésen tíz pontot szerzett, és egyetlen gólt sem kapott.
– Általánosságban véve sokkal jobb állapotban vagyunk, mint az idény legelején. Október óta veretlenek vagyunk, és nagyon jól dolgozunk elöl és hátul is. A védők gyakran felzárkóznak a támadásokhoz, védekezésben pedig azonnal tesszük a dolgunkat, amikor labdát veszítünk. Remekül néz ki mostanában a játékunk – értékelt Doll, majd arra is kitért, neki melyik volt a kedvenc mérkőzése.
– A Győr elleni második félidő nagyon magas szintű teljesítmény volt, de nekem az MTK elleni első félidő tetszett a legjobban. Nagyszerű volt, ahogyan domináltunk, de az még mindig hiányzott, hogy megszerezzük a második, a harmadik gólt, így a 89. percig nem nyugodhattunk meg.
A zöld-fehérek vezetőedzője így tekintett a jövőbe:
– Fontos, hogy koncentráltan kezdjük újra a munkát. A Csákvár nem jelenthet gondot az 5-0-s első meccs után, a Puskás Akadémia elleni bajnoki viszont már sokkal nehezebb lesz pénteken. Ezen a héten csak erre a mérkőzésre készülünk. A derbi még egy kicsit távolabb van, de bízom benne, hogy a fiúk szép ajándékkal lepnek meg három nappal a születésnapom után. Tovább akarunk menni azon az úton, amelyen elindultunk. Figyeljük a tabellát, és tudjuk, hogy a Debrecen erős csapat, az MTK pedig nagyon jó szezont fut. Hoznunk kell a pontokat, ahogyan tavaly tavasszal is, és akkor ott leszünk az első háromban, de jó esély lesz a második hely megszerzésére is. Ez kell, hogy legyen a célunk.
Doll a Busai Attila helyzetét firtató kérdésre azt mondta, játékosa remek formát mutat az ősz második fele óta, de mivel olyan fontos játékosok szerepelnek a posztján, mint Gera Zoltán vagy Hajnal Tamás, türelmesnek kell lennie.
Kivonat: Csakfoci




