Rangos meghívásnak tesz eleget edzőnk.
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője két gálamérkőzésen is részt vesz a hétvégén.Thomas Doll továbbra is rendkívül népszerű Németországban. Vezetőedzőnket rendszeresen meghívják különböző jótékonysági vagy gálamérkőzésekre.
A válogatott szünetnek köszönhetően német szakemberünk ezen a hétvégén két barátságos összecsapáson is részt tud venni. Elsőként szombaton a nemrégiben visszavonult David Jarolím búcsúmérkőzésére hivatalos.
– Amikor a Hamburg vezetőedzője voltam, többek között Jarolím is a futballistám volt, ennek apropóján kaptam a meghívást – árulta el Doll a fradi.hu-nak. – A stadionban 30 ezer ember lesz, a Hamburg „All star” csapata játszik majd egy cseh válogatottakkal teletűzdelt együttes ellen. Nekem két mezem is lesz: én leszek a hamburgiak edzője, de persze ha úgy alakul, akkor játékosként is szívesen beállok. Olyan játékosokkal nézünk majd farkasszemet, mint Milan Baros, Jan Koller, Tomás Ujfalusi, vagy éppen Pavel Nedved.
Thomas Doll vasárnap már egy másik korábbi csapatához, a Rostockhoz utazik. A Hansa jelenleg nem éli fénykorát, csak a német harmadosztályban szerepel. Ráadásul az is veszélybe került, hogy a klub megkapja a következő szezonra érvényes licenszét. A rostockiakért most sokan összefogtak Németországban.
– Volt klubom, a Hansa Rostock játszik majd az ellen a Beinlichék ellen, aki korábban a Hamburgban és a Rostockban is futballozott – folytatta Doll. – Már most biztos, hogy teltház, 27 ezer ember lesz a stadionban. Ott lesz többek között Sergej Babarez, vagy Raphael Wicky. Biztos, hogy remek hétvége vár majd ránk, hiszen mindig fontos, hogy segítsünk korábbi klubjainkon, főként akkor, ha éppen nem a legjobb helyzetben vannak.
forrás: fradi.hu




