Az örökrangadó győzelmet bebiztosító Attila nyilatkozott.
Támadó középpályásnak tartom magam, most ebben a szerepkörben érzem magam a legjobban. Az MTK utánpótlásban védőként kezdtem, 15 éves koromban Urbányi István tett be a középpályára, de az U17-es válogatottban is eleinte belső védőként játszottam, majd a két szűrő egyike voltam, mégpedig az, amelyiknek több támadófeladata volt. Végül aztán középső középpályás lett belőlem, akinek egyaránt van dolga a védekezésben és a támadásban is, de a Ferencvárosban sokszor előre kerültem, és nemcsak az előkészítésben kellett részt vállalnom, hanem a befejezésekhez is odaérni.
Tudom, hogy nem könnyű a helyzet… De ez a Ferencváros. Tele van jó játékossal, néha jó formában lévő futballisták a kispadra sem férnek oda, annyira erős a keret. Az biztos, hogy nem szűrőként vesznek számításba, arra ott van Somalia, Gyömbér és Cukic, s a legtöbbször közülük csak egyikük játszik. A két belső középpályás szerepkörére, ahol eddig számolt velem a szakmai stáb, ott van Gera Zoltán és Hajnal Tamás. Gondolom, mindenki tudja, ketten együtt hány évet töltöttek el nagyon erős bajnokságokban, sok válogatott mérkőzés rutinja van a hátuk mögött, ha létezik erős konkurencia, akkor az övék az… Szélső és ék azért nem vagyok, a csatár mögötti pozícióban sikerült mostanában annyi gólt elérnem, de Gera és Hajnal közül bármelyiket is kiszorítani nem könnyű feladat.
Rossz érzés, hogy a hét közben szerzett három gólom, a mostanában tapasztalható formám után sem voltam a kezdőben. Gera Zoltán kérdezte tőlem, miért nem vagy csatár? Annyi gólt rúgsz mostanában, olyan jól érkezel a kapu elé… Mit mondhattam? Ott játszottam eddig is, ahova az edzőm küldött. Dolgozni kell tovább.
Korábban sokat kínlódtam a közelítő izmommal, de most nincs probléma. Télen egy edzést se kellett kihagynom, jó fizikai állapotban érzem magam, és az egész csapat rendben van erőnlétileg. Ha esélyt kapok, futok, rohanok a kapu felé, jók a beadások és valahogy mostanában mindig megtalálnak a labdával. Edzeni, hajtani kell tovább, másképp nem reménykedhet több játéklehetőségben az ember. Sértettség nincs bennem, csak elszántság!
Nemzeti Sport




