Forr a levegő az utánpótlás válogatottaknál.

Alig két hete nevezték ki Bernd Storckot sportigazgatónak az MLSZ-ben, máris forr a levegő az utánpótlás csapatoknál. A szövetség a német szakember beiktatása után tizenhárom nappal már közleményben tudatta, hogy az eddig az U20-as és U21-es válogatottért felelő Szalai László helyett Storck veszi át a vb-re készülő U20-as csapatot, és közös megegyezéssel szerződést bontanak az U16-os válogatottat eddig irányító Mihalecz Istvánnal. Bernd Storck belépője illik március közepéhez, igazán forradalmira sikerült, és úgy hírlik, hasonló folytatásra lehet tőle számítani.

Bernd Storck nevét két héttel ezelőtt még senki nem ismerte Magyarországon, így nem kis meglepetést keltett, amikor az MLSZ vezetése bejelentette, hogy szerződtette sportigazgatónak, és kezébe adta a hazai utánpótlás igazgatását.

Az első 24 órában csak az derült ki az addig ismeretlen német szakemberről, hogy anno ő fedezte fel Dárdai Pált a Herthának, és kifejezetten jó kapcsolatot ápol válogatottunk szövetségi kapitányával, legutóbb pedig Kazahsztánban dolgozott.

Újabb 24 óra elteltével az is világossá vált, hogy Storck Dárdai ajánlására került az MLSZ alkalmazásába, és a szövetség vezetése nem kérte ki a korábban általuk létrehozott Utánpótlás Tanácsadó Testület tagjainak a véleményét a kinevezés előtt. Illetve egy tagét, Dárdai Pálét igen, de úgy tudjuk, Kovács Ferenc, Garami József, Herczeg András és Tamási Zsolt csak a sajtóból értesült a német beiktatásáról. Mindez azért furcsa, mert a tavaly nyári U19-es Eb-kudarc idején épp az MLSZ vezetése hozta létre a testületet annak érdekében, hogy az utánpótlást érintő minden kérdésben állást foglaljanak és segítsék a szövetség vezetésének munkáját.

A második 24 óra elteltével már az is kiderült, hogy Bernd Storck nem az a finomkodó típus, hanem inkább az, aki páros lábbal rúgja be az ajtót.

A Telkiben edzőtáborozó U21-es válogatott edzését nézve civilben besétált a gyepre, és Szalai László meglepetésére instrukciókat kezdett osztogatni, majd az edzés végén a játékosok előtt közölte véleményét a tréningről, és jelezte, hogy legközelebb már ő állítja össze a programot. Ugyanígy járt az U17-es csapatot a finnek ellen felkészítő Belvon Attila is, akinek edzését szintén megszakította a pálya széléről besétáló német sportigazgató.

A harmadik 24 órában Bernd Storck már melegítőbe öltözött és az U17-es válogatott öltözőjében, a szünetben ő igazította el a játékosokat Belvon helyett.

A következő napokban a német szakember sorra kezdte látogatni a hazai akadémiákat, feltűnt utánpótlás-bajnoki mérkőzéseken is, a szövetségen belül pedig egyértelművé tette, hogy az utánpótlás válogatottaknál az U15 és U21 között mindenben ő dönt, minden apró részletbe bele kíván szólni, és mindenben az ő akarata fog érvényesülni. Edzésgyakorlatokat tartott a játékosoknak, eligazította a kapusedzőket, véleményezte az összeállítást, a cseréket, és folyamatosan instruálta a szövetségi edzőket.

Mindez oda vezetett, hogy most, a hét elején Szalai László jelezte, hogy ebben a formában nem kívánja vezetni sem az U21-es, sem az U20-as válogatottat.

A sportigazgató 19-re lapot húzott, hiszen bevállalta, hogy Szalaitól átveszi az U20-as válogatottat, és ő viszi a vb-re a hazai Eb-n Mészöly Gézával a vártnál sokkal gyengébben teljesítő 1995-ös korosztályt. Mint ismeretes, Mészölynek az állásába került az Eb-kudarc, így Storck számára is kockázatos lehet a vb-szereplés, még a hosszú távú szerződése ellenére is.

Mivel Szalai és Mihalecz István távozásával az U21-hez és U18-hoz is kell edző, úgy tudjuk, Storck már jelezte is az MLSZ-vezetésnek, hogy további német szakemberek szerződtetését tartja időszerűnek, akik közül ketten már meg is érkeztek Magyarországra.

Több, a neve elhallgatását kérő, és az utánpótlásban dolgozó szakember szerint Storck szakmai elképzeléseiben van fantázia, úgymond jól látja a futballt, és a szakmai jellegű javaslataiba nem lehet belekötni, de úgy vélik, emberileg nehezen vállalhatóak egyes cselekedetei, és a magyar kollégák irányába eddig a kollegialitás minimumát sem mutatta.

Az világosnak látszik, hogy az MLSZ vezetésében az álláspont egyértelmű: „eddig megpróbáltuk magyar szakemberekkel, és nem sokra mentünk, most adjunk teljhatalmat egy külföldinek, és nézzük meg, mire jut”.

A kísérlet érdekes, logikusnak és időszerűnek is nevezhető, de persze kockázatos is. A Kisteleki István vezette MLSZ már megpróbálkozott ezzel, amikor Erwin Koeman kapitánykodása idején az utánpótlást egy másik hollandnak, az egyébként Storckhoz hasonlóan ismeretlen Wilco van Buurennek a kezébe adták. Van Buuren épp az ellenkezője volt Storcknak, jó viszonyra törekedett a hazai kollégáival, igaz, az utánpótlás csapatok vezetését ő is átvette, de rendre kínos vereségeket szenvedett, aminek követében az akkori MLSZ-vezetés menesztette. Van Buuren kirúgására pánikszerűen került sor pár hónappal az U20-as vb előtt, és akkor Egervári Sándor kezébe adták a nemzeti csapatot, melynek egy bronzéremig tartó vb-menetelés lett a vége. Kistelekiék tehát megpróbálták a külföldi vonalat, de a végén „visszamagyarosították” az utánpótlást. Az a váltás rövid távon sikert hozott, de vitathatatlan, hogy hosszú távon szinte semmi nem változott a hazai utánpótlásban.

Most a Csányi Sándor vezette MLSZ érezhetően a hosszú távú cél érdekében hozott egy külföldi szakembert, aki már nagyon rövid távon megmutatta, hogy szakítani kíván szinte mindennel és mindenkivel, aki és ami jellemezte a szövetségi utánpótlás koncepciót eddig.

Jelenleg így áll a helyzet, azaz a forradalom elkezdődött, véráldozatok már vannak és most mindenki arra kíváncsi, milyen eredménnyel jár majd mindez. Az MLSZ-en belül pedig bíznak benne, hogy Dárdai Pál a megfelelő forradalmárt javasolta.

Csakfoci