Bence szerint máshol már az lehetne, de itt akarja kiérdemelni a lehetőséget.

Mateos és Nalepa eltiltása miatt a hétvégén kezdő lehetsz a Ferencváros védelmének tengelyében, bár Thomas Doll úgy fogalmazott, meg kell nézni, milyen állapotban is vagy pontosan. Ott leszel a pályán?
– Ott kezdeném, hogy a felkészülésem valóban nagyon jól sikerült, így rosszkor jött ez a megbetegedés, ki kellett hagyni 8-9 napot. Egy ideje edzésben vagyok, és talán ott lehetek a pályán, úgyhogy úgy érzem, az élet visszaadta azt a lehetőséget, amit elvett. Azzal, hogy kiesett a két belső védőnk, talán megkaphatom a várva várt esélyt.

Az ősz végén, a Lombard ellen már bevetettek kezdőként, ráadásul akkor edződ úgy fogalmazott, nem az eltiltások vagy sérülések miatt kezdesz Te, hanem mert rászolgáltál a bizalomra. Minek kellene történnie ahhoz, hogy tartósan kezdő legyél a Fradiban?
– Nagyon-nagyon meg kellett harcolnom azért a bizalomért, amit kezdek kiérdemelni, mert pár hónapja úgy éreztem, hogy a vezetőedző nem igazán számol velem. Akkor, nyáron voltak is kérőim az élvonalból, de akkor is azt mondtam, hogy a Ferencvárosban szeretnék focizni. Most ez elérhető közelségbe került, de nagyon sokat dolgoztam, pluszban edzettem azért, hogy az edzőm most azt mondja, látja rajtam a fejlődést.

21 éves múltál, a Fradi viszont nagy célokért küzd, ilyenkor sokszor döntenek inkább a rutinos játékosok mellett, pláne kulcsposztokon. Hogy érzed, készen állsz a nagyobb feladatokra?
– Én úgy érzem, hogy már most képes lennék nem csak a tagja, hanem akár erőssége is lenni a kezdőcsapatnak. A felkészülés során alig kaptunk gólt, amikor a pályán voltam, végig stabilnak éreztem magam. Azt várom, hogy Thomas Doll egyszer tegyen be a kezdőbe, és akkor utána senkinek nem fogom megadni azt a lehetőséget, hogy hibázzak, és kivegyenek onnan.

Emlékszem, amikor leigazolt a Fradi, akkor a téged ismerő Garami József azt mondta, évek óta nem látott ilyen tehetséges játékost. Azóta eltelt egy kis idő, a nagy robbanás még várat magára. Miért?
– Amikor 3 éve idejöttem, egymás után jöttek a sérülések, 5 darab részleges térdszalagszakadásom volt, a Détári-korszakban ezért nem tudtam játszani. Sokat bajlódtam azzal, hogy felerősítsem magam, mert szétesett a mozgásom. Nem hagytam el magam. Ricardo Moniz idején úgy éreztem, szükségem van egy váltásra, így mentem el az MTK-ba kölcsönbe, ahol játéklehetőséghez jutottam, és felerősödtem. Lehet, máshol már több NB I-es mérkőzés állna a nevem mellett mostanra, úgy érzem, jelenleg is tudnék más NB I-es csapatban kezdőként játszani, de nem szeretnék. Én a Fradi kezdőcsapatában akarok játszani, itt akarok kezdő lenni, és én közelinek érzem azt, hogy be is teljesedjen az álmom.

Csakfoci