Kapusunk nyilatkozott.

A kezdőcsapatról:
Mi sem tudjuk, hogyan néz majd ki a kezdő tizenegy. Nem nagyon játszottunk még ugyanabban a felállásban, de ennél lényegesebb, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy beverekedje magát a kezdő csapatba, ha azon az úton megyünk tovább, amelyiken januárban elindultunk, eredményes tavaszunk lehet.

Az edzőmeccsekről:
Szerencsére többségében mi voltunk fölényben, mi birtokoltuk többet a labdát, sok helyzetet valóban nem alakítottak ki az ellenfelek. A hétvégi, DVSC elleni felkészülési találkozó volt a legszorosabb összecsapás, de gólt nem kaptunk, vagyis a védekezésünk továbbra is rendben van, és mivel előtte szép számmal rugdostuk a gólokat, sőt a Nagyerdőben is eljutottunk ziccerekig, remélem a támadójátékunk is jó lesz. A mérkőzések tükrében mondhatom, mi, kapusok az edzéseken tudunk inkább formába lendülni, ahol sokkal többet találkozunk a labdával, az egymás közti kommunikáció miatt viszont legalább olyan fontosak a meccsek is.

Előbbre jár-e az NBI, mint a szlovák vagy dán első osztály?
Egy meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Ráadásul edzőmérkőzések voltak, nekünk például az is az előnyünk immár, hogy két azonos erősségű tizeneggyel tudunk felállni. Mind közül a Debrecen elleni 90 perc volt a legélesebb. Kiderült, nem vagyunk még csúcsformában, egy héttel a rajt előtt azonban nem is feltétlenül kell. A lényeg, hogy vasárnapra pengeélesek leszünk. Örömteli, hogy a holtponton viszonylag gyorsan sikerült átlendülnünk, ez is csiszolnivaló eleme volt a játékunknak.

Melós vagy magabiztos győzelem?
Annak azért én is örülök, ha szép megoldásokat látok. Ha a csapatnak megy, az az én önbizalmamat is növeli, már csak emiatt sem mindegy, mennyire gólra törően, magabiztosan futballozunk. A remélt sikereinket az egyre jobb csapatszellem is megalapozhatja. A nyáron alaposan kicserélődött a társaság, értelemszerűen idő kellett ahhoz, hogy mindenki tökéletesen beilleszkedjen, remélem májusban azt mondhatom, az őszi, illetve a tavaszi csapategység nem említhető egy lapon.

NS nyomán.