Birkózónkat kérdezték a teheráni világkupa után.

– A tornán csapatunk az ötödik helyen végzett, a négy mérkőzéséből hármat megnyertél, hogy értékeled a teljesítményeddel?
– Felemásan értékelem a teljesítményemet. Összességében nem vagyok teljesen elégedett, hiszen a birkózás nem úgy ment, ahogy kellett volna. Egy alapozó időszak után volt a verseny, így nem is nagyon lehet ezen csodálkozni. Ettől függetlenül sok pozitív is dolog volt, gondolok itt például az állóképességre, hiszen mindegyik mérkőzésemen úgy birkóztam, hogy nem fáradtam ki teljesen. Egy alapozó időszak után ez a legfontosabb, hogy az erőnlét a legjobb szinten legyen.

– A nemzetközi szövetség a helyosztón bemutatott dobásodat választotta a hét legszebb pillanatának.
– Büszkeséggel tölt el, hogy az én dobásomat választották ki. Magát a kezdeményezést jónak tartom, hiszen a nemzetközi szövetség így több emberrel megszerettetheti ezt a sportot.

– Mi a legfontosabb célod az idei évben?
– Ez az évem a kvalifikációs világbajnokságról fog szólni, legfontosabb célom, hogy kijussak a riói olimpiára, így szeptemberig kell hoznom a súlyomat, mert az ötkarikás játékokon nem tudok ebben a súlycsoportban indulni.

– Hogyan történik egy ilyen mértékű súlycsökkentés a versenyszezon közben?
– Ez egy hosszú folyamat lesz, hiszen fokozatosan kell csökkentenem a tömegemet, ebben több szakember is segít. Örülök, hogy a Ferencvárosi Torna Club és a hazai szövetség is támogat ebben.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy a testzsír százalékot lejjebb visszük és az év folyamán olyan tornákon fogok indulni, ahol már alacsonyabb súlycsoportban versenyzek. Minden hónapban negyven dekát kell leadnom, úgy, hogy az izomtömegem ne változzon ez az elején könnyebb lesz, de ahogy közeledni fogunk a szeptemberhez, úgy egyre nehezebb lesz beállítani a megfelelő szintet.

– Mi lesz a következő megmérettetés, ahol elindulsz?
– Most a Magyar Nagydíjra készülök, ahol nyolcvan kilogrammosok között indulok, majd pedig edzőtáborban fogok készülni itthon illetve külföldön is. Május elején, a hazai bajnokságon ott leszek, utána egy olyan verseny fog következni, amelyre már le kell fogynom. Számomra a legfontosabb torna a kvalifikációs világbajnokság lesz, akkor szeretnék csúcsformában lenni, hogy elérjem a célomat és kijussak az olimpiára.

Fradi.hu