Persze csalódnia kell majd a volt újpestinek, mert győzni is szeretne.
Még van egy kevés időnk a rajtig. Én soha nem szerettem túlpörögni, és az biztos, hogy van még elvégzendő munkánk a Ferencváros elleni találkozóig. Folyamatosan érkeztek új játékosok hozzánk, velük még össze kellett csiszolódnunk. Erre és a taktika gyakorlására is van egy kis időnk. Az első hazai meccsen az FTC látogat hozzánk, a Fradit NB I-es mérkőzésen már több, mint egy évtizede nem láthatta a dunaújvárosi közönség. Örülök, hogy idáig eljutottunk, és a városba ismét visszahoztuk az NB I-es futballt, valamint annak is, hogy most a zöld-fehérek ellen játszhatunk. Nagyon büszke vagyok erre az elmúlt három évre, amelynek részese lehettem én is. Mi jelenleg a bennmaradásért küzdünk, ezért minden mérkőzésen – így most is – győzni szeretnénk. Várhatóan erre az összecsapásra fog kilátogatni a legtöbb néző, így kitűnő hangulatú, remek iramú meccset várok.
(dpase.hu)




