Ezért továbbra is két edzés lesz minden nap, mondta a vezetőedző a Bohemians elleni meccs után.

– A játékosok nehéz napokon vannak túl, hiszen kemény edzéseket vezényeltünk nekik – fogalmazott Doll. – Ma reggel is volt egy gyakorlásunk, ezért érthetően nem voltak frissek a labdarúgók. Ez a meccs jó teszt volt a számunkra. Pozitív, hogy egy nullás hátrány után vissza tudtunk jönni a meccsbe. Természetesen örülünk a győzelemnek, de a felkészülési mérkőzéseken számomra nem az eredmény a legfontosabb. Az számít igazán, hogy lássam a játékosokon a fejlődést, valamint, hogy a csapatrészek hatékonyan tudjanak együttműködni. Győzni mindig jó, boldogok is vagyunk, de sokkal fontosabb most ennél, hogy biztató jeleket láttam a játékunkban. A következő napokban sem veszünk vissza, minden nap két edzést tartunk a játékosoknak, és készülünk az előttünk álló megmérettetésekre.

(fradi.hu)