A héten a torna szakosztály és a Magyarok a Barcáért rendezője volt az FTC Baráti Kör vendége.

Örömteli esemény miatt volt meghívott a nagy hagyományokkal rendelkező, olimpiai bajnokot is adó torna szakosztály, 2014-ben a férfi szakágat első helyre rangsorolta a szövetség, hatalmas elismerés ez, tudván, hogy így pl. egy világbajnokot adó egyesület is mögöttünk végzett. Ez az eredmény is mutatja, hogy nem hiába indul meg hamarosan a népligeti tornacsarnok felújítása, erről bővebben a két napja megjelent Zöld és fehér magazinban olvashattok.

A rövid beszélgetés és gratuláció után a sportolóknak edzésre kellett sietniük, következhetett a kerek születésnapot ünneplő tagok köszöntése, ezután pedig Kocsis Tibor vetített részleteket a Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmből, közben pedig érdekes történeteket mesélt a gyártás folyamatáról. A filmről minden érdekességet ide kattintva találhattok meg.

Nemsokára oldalunkon is indul egy kvízjáték, amelyben a legjobb olvasónk nyerhet egy példányt a remek dvd-ből, a közösségi oldalunkon is kisorsolunk egyet, valamint a góltotó játékunkba is bekerült nyereményként.

Az eseményről készült teljes beszámolót a Baráti Kör honlapján olvashatjátok el: ftcbaratikor.hu

DSCN6024