Szélsőnket az edzőtáborról és a felkészülésről kérdezték a Nemzeti Sportban.
Varga elmondta, hogy jó hír a csapatnak, hogy Törökországban készülhet, hiszen ideális körülmények várják a játékosokat, ami neki különösen is jó, hiszen van ideje beilleszkedni és részt venni az alapozáson.
A fogadtatásáról elmondta, hogy nagyon barátságos mindenki és vannak egészen régi ismerősei is, hiszen Nagy Danival és Busaival még a Gödöllői Goldballnál együtt ismerkedtek a játék alapjaival, ráadásul Nagy D. apja volt az edző, abból a serdülő csapatból ma tehát hárman is a Fradit erősítik. Az MTK ifiben Busai mellett Jovával is együtt játszott, míg a válogatottból: Hajnalt, Gerát és Dibuszt ismeri. Eddig napi két edzés volt az átlagos penzum, amiben a délelőttin a fizikai felkészülésé, a délutánin a labdás játéké volt a főszerep.
Beszélt arról is, hogy Doll milyen poszton számít rá, eszerint a két szélen sebességét kihasználva kell a védők mögé kerülnie, de labdavesztés esetén a védekezésben is van feladata.
Az eddigi edzőmeccsekről elmondta, hogy az iváncsai egy szimpatikus csapat, de nem érdemes eltúlozni a nagy győzelem jelentőségét, viszont a Szenice komoly játékerőt képvisel, ott nagyon jól ment az egész gárdának. Sok a jó játékos és nehéz lesz bekerülni a kezdőbe és ezt nem is azzal lehet elérni, hogy az ember beszél róla, hanem ha tesz érte. Az őszi kisebb sérülése már teljesen a múlté és teljes értékű harcos. Dárdai Pál még a finnek elleni meccs előtt beszélt vele, így reménykedik benne, hogy ha tartósan jól szerepel, akkor újra válogatott lehet.
Szélsőnket kérdezték a sprintversenyekről is, elmondta, hogy Somalia utolérhetetlenül gyors, de a második hely az övé lehet.





