Egy híján harminc gólt tettek közé a lányok.

Ferencváros 45-16 (21-8) Szeged
Gólok: Pena 10 (2), Tomori 6, Kovacsicz 5, Cifra 4, Mészáros 4, Soós 4, Szucsánszki 4, Mód 3, Szamoránsky 2, Lukács (1), Szarka, Tóth

Galéria: Lendvai Robi

Hosszú várakozás után került sor a ma esti bajnokira, ugyanis négy óra körül elment az áram a Népligetben, így félbeszakadt a junior mérkőzés. Nem egyedi probléma volt, a környéken több helyen is kimaradozott a szolgáltatás. Megegyezés született, ha hét óráig sikerül elektromosságot varázsolni a csarnokba, akkor nincs halasztás. Ez végül sikerült, kicsivel fél hét után újra működött minden, így kezdődhetett a bemelegítés, aztán a játék.

Egyből kijött a tabellán is látható különbség, hat-nullás rohanással indítottunk, a félidőben pedig már tíz feletti volt az előnyünk, a folytatásban sem lazítottunk, majdnem meglett a harminc gólos győzelem, végül huszonkilenccel kellett beérnünk. A legjobbunk az EB ezüstérmes Nerea Pena volt – tíz góllal terhelte meg a Szeged hálóját -, és a maroknyi, de annál lelkesebb kapu mögötti mag, akik spontán konfettizésbe kezdtek az örömjáték láttán, a szegedi keretet és szponzorokat bemutató lapocskák bánták ezt a kis akciót, ami mosolyt csalt minden arcra.

Elek Gábor
Kiváló játékvezetés mellett örülök a nagy különbségű győzelmünknek. Az igazán jelentős feladatok ezután jönnek.

Marosán György
Ez nem az a szint, amikor elég, ha csak a szívünk van a helyén.

NSO