Az ő sikereiknek tapsolhattunk idén.

Birkózás

Mi mással is kezdhetnénk az idei sikerek felsorolását, mint birkózóinkkal, akik felejthetetlen élményekkel gazdagítottak minket. Közülük is ki kell emelnünk Bácsi Péter 2014-es teljesítményét.

Bácsi áprilisban Európa-bajnoki címet szerzett, májusban hazánkban lett a legjobb, míg szeptemberben azt is bebizonyította, az egész világon nincs, aki legyőzze. Mindannyiszor a 80 kilogrammosok kötöttfogású mezőnyében végzett az élen. A sikereknek köszönhetően a hazai birkózószövetség őt választotta az év legjobb kötöttfogású birkózójának, míg a Sportcsillagok gálaestjén a férfiak között az év második legjobb magyar sportolójának választották.

Bácsi Péter mellett egyéni sikert ért el Németh Iván, aki az egyetemi világbajnokságon szerzett aranyérmet, míg Kun Renátó országos bajnoki címmel gazdagította az FTC birkózó-történelmének kincsestárát.

Az év végére is maradt nagy eredmény, hiszen a Vasast és az ESMTK-t megelőzve az FTC nyerte a rangos csapatbajnokságot!



Atlétika

Atlétáink ebben az évben is kiemelkedő eredményeket értek el, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Ferencvárosnak 2014-ben is legyenek bajnoki aranyérmei.

A sikereket március elején kezdték szállítani: a felnőtt fedettpályás bajnokságon két sportolónk is legyőzhetetlen volt. Galambos Tibor hármasugrásban (eredménye: 15,51 méter), Szabó László pedig 735 centiméteres egyéni csúccsal távolugrásban lett bajnok.

Néhány hónappal később Székesfehérváron rendezték a Felnőtt Országos Bajnokságot, ahol három aranyérmet akasztottak a Fradi-atléták nyakába. Hármasugrásban Galambos Istvánt ezúttal sem tudta legyőzni egyetlen hazai versenyző sem. Bajnoki címet szerzett továbbá Virovecz István, aki 774 centiméteres eredményével távolugrásban végzett az élen, és szintén első lett Erős Enikő, akit rúdugrásban nem tudtak megverni.

Torna

Tornában utánpótlásszinten is remekeltünk, hiszen férfi tornában ifi- és kadetkorosztályunk is első lett a csapatbajnokságon.

A férfi felnőtt tornászok országos bajnokságán pedig három aranyérmet hozott el a Fradi. Babos Ádám egyéni összetettben és korláton végzett az élen, míg a szerenkénti döntőkben Selmeczi Bánk talajon lett első.

Kerékpár

Kerékpározóink az országos bajnokságon öt aranyérmet is szereztek. Szalontay Sándor három, valamint Molnár György egy egyéni bajnoki címe mellett az olimpiai csapatok között is a Ferencváros (Szalontay Sándor, Prajczer Péter, Tóth Barnabás) végzett az élen.

Szalontay az év végén egyéni kitüntetéssel is gazdagodott, a hazai szövetség immáron negyedik alkalommal választotta az év pályakerékpározójának.

29498

Curling

Klubunk nem maradt Magyar Kupa-győzelem nélkül ebben az évben. A Fóti Balázs, Rókusfalvy Zsombor, Szabad Tamás, Fóti Gábor, Rókusfalvy Orsolya és Rókusfalvy Zsófi alkotta FTC-Jégmadarak curling-csapatunkkal nyertük meg a sorozatot.

Triatlon

Az úszószakosztályon belül működő triatlon szakágunk is szerzett trófeát egyesületünknek. Triatlonozóink a szeptemberi csapatbajnokságról hozták el a bajnoki címet.

Egyesületünk a bajnoki címek mellett is szép sikereket ért el, elég ha labdarúgó-csapatunk pazar tavaszára és a bronzéremre, vagy női kéziseink ezüstérmére, esetleg női focistáink MK-döntőjére és bronzérmére gondolni. A következő napokban erről is olvashatnak honlapunkon.

A Ferencvárosi Torna Club nevében minden sportolónknak gratulálunk az idei sikerekhez, jövőre ezen az úton folytatjuk tovább!

Hajrá, Fradi!

forrás: fradi.hu