Későn ébredtünk, és ismét nem adtak meg nekünk egy szabályos gólt.

Ferencváros 3-4 Dunaújvárosi Acélbikák
Harmadok: 1-3, 0-0, 2-1
Gólok: Tvrdek (+2, Kiss, Novák), Borbás (Kiss, Galló), Moravec (Novák, Tvrdek)

Belealudtunk az első harmadba, negyed óra alatt már hárommal vezettek a vendégek, előbb az emberelőnyünk utáni támadásból lőtték ki a hosszút a bikák, majd kétszer visszaadták a kapu mögül, Marton tehetetlen volt. A szépítés csak kettős emberelőnyből sikerült, a kipattanót Tvrdek tuszkolta be a jó napot kifogó Kalnins kapujába. A második harmad gyorsan eltelt, nyomtunk becsülettel, gólt is szereztünk, ám hiába jutott túl a pakk a gólvonalon, nem adták meg a játékvezetők, jól csapták be őket a piros-fehérek… A záró játékrészben a DAB törte meg a gólcsendet, a korábbiakhoz hasonló koreográfiával. Nem estünk össze, hat perc múlva egy gyönyörű akcióval jöttünk fel kettőre, majd a végén előbb emberelőnyben, majd a kapust lehozva rohamoztunk, ám csak a kozmetikázás sikerült, egy gólos vereséget szenvedtünk.

Szakács Ferenc
Az elején bennragadtunk az öltözőben, volt pár egyéni hibánk, amit egy ilyen jó csapat, mint a Dunaújváros rögtön meg is büntet. Utána meg futunk az eredmény után, de ilyenkor már az üres kaput se tudjuk belőni. Megdolgozunk, odaérünk, csak hiányzik az a pici, hogy valamelyik emberünk tudjon lőni 2-3 gólt. Gólt lőni nem tudjuk megtanítani őket, nekik kell ráérezniük, de dolgozunk tovább, variáljuk a sorokat és meglátjuk mi lesz.

Jégkorongblog