A két gólt szerző Lauth Böde Daninak is hálás a remek passzért.

Az elején nehezen találtuk meg a fogást a Kecskeméten. Úgy érzem, hogy az első játékrészben is harciasak voltunk, de akkor még nem sikerült gólra váltanunk a sok helyzetet. Természetesen nagyon örülök a góljaimnak, a második találat kapcsán hatalmas köszönettel tartozom Böde Daninak! Fantasztikus passzt adott, nekem csak a kapuba kellett lőnöm a labdát. Nagyon boldog vagyok a győzelmet követően, hiszen minden pontra szükségünk van. Természetesen örömmel tölt el, ha a szurkolók a nevemet skandálják. De semmi különös nem történik: ők azt várják el tőlem, hogy gólt lőjek, én pedig betaláltam. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, hogy az egész meccsen mellettünk álltak. A szezon első felében nem ment annyira jól a játék, de azóta egyre jobb formában érzem magam, és szerencsére a gólok is jönnek.

Fradi.hu