Kilenc góllal küldtük haza Szabó Edináékat.
Ferencváros 27-18 (13-7) Érd
Gólok: Tomori 13, Pena 4, Szucsánszki 4, Szarka 2, Kovacsicz, Lukács, Mészáros, Szamoránsky
Galéria: Lendvai Robi
Az első negyed órában nem nyílt ki a gólzsák, jól védtek a kapusok, mi pedig még büntetőket is rontottunk. Utóbbi műfajban először Tomori Zsuzsa volt eredményes egy pimasz ejtéssel. Aztán szép lassan elkezdtük növelni az előnyünket, a félidőre sikerült hatot tenni közé. A védelem egyre jobb lett és Szikora Melinda is remek formát mutatott, így a támadás is magabiztosabban működött, jöttek a gólok. A második félidőben tartottuk a különbséget, az utolsó percekben kezdett ismét nőni az előny, ekkor már csak az volt a kérdéses, hogy sikerül-e elérni a kilencet, a kapu mögöttiek ezzel cukkolták egymást, ám végül a büféhez közelebbi brigád örülhetett, meglett a bűvös szám. Így ismét a szimpatikus vesztes szerepe jutott a vezérsárkánynak.
Elek Gábor
A védekezésünk és a kapusteljesítményünk remek volt, viszont voltak periódusok, amikor támadásban nem minden ment úgy, ahogy azt előre elterveztük. Mindazonáltal elégedett vagyok, hogy a védekezésünkkel kompenzálni tudtuk gyengébb támadójátékunkat. Nem kézilabdáztunk jó tempóban, de örülök, hogy ilyen játékkal is meggyőző fölénnyel nyertünk.Szabó Edina
Az első félidőben rengeteg ziccert hagytunk ki, így a második félidőben túl sok energiánkat emésztette föl a visszakapaszkodás.




