Spanyol légiósunk, klasszis átlövőnk és vezetőedzőnk értékelte a pénteki Dunaújváros elleni meccset.
Nerea Pena
Erősen kezdtünk, ami alapjaiban határozta meg a mérkőzést. Volt ugyan olyan periódus, amikor feljött ellenfelünk, de ma jobbak voltunk náluk. Amikor öttel vezettünk, megtörtek és onnan már nem sikerült felállniuk. Fontos kiemelnem, hogy a mai győzelem igazi csapatmunka eredménye.Tomori Zsuzsa
Fokozatosan őröltük fel a Dunaújvárost. Az első félidőben a védekezésünk még nem állt annyira össze, de szünet után úgy jöttünk ki, hogy a második játékrész elején nagyon koncentráltan védekezzünk. Ez sikerült is, valamint ellenfelünk is sok technikai hibát követett el, amiből gyors gólokat szereztünk. Ötgólos előnynél már taktikusan kézilabdáztunk, amiért különösen büszke vagyok a csapatra. Szerintem nagyon okos játékkal nyertük meg ezt a mérkőzést és gyűjtöttük be a két pontot.Elek Gábor
Nagyon jó volt a védekezésünk. Fegyelmezetten játszottunk és remek második félidőt produkáltunk. Ma mindenki hozzátette a magáét. Nagyon régen nyertünk ennyire magabiztosan Dunaújvárosban, Ráadásul sikerült ez úgy, hogy az elmúlt időszak legerősebb Dunaújvárosa volt az ellenfelünk.




