A Sport TV kérdezte volna a gólszerzőt.

Nagy Dominik szerzett vezetést a Ferencvárosban szombaton este a Pécs elleni győztes meccsen, és egy kisebb furcsaság is kialakult a tehetség körül a találkozó során. Nagyot szerették is volna megszólaltatni a Sport TV-n, ám erre nem került sor, később el is hangzott, hogy a játékost nem engedték nyilatkozni.

Úgy tudjuk, hogy Nagyot nem a szó klasszikus értelmében „tiltották el” a nyilatkozattól, a szakmai stáb pedagógiai célzattal kérte ezt. Nagy a Fradi egyik legnagyobb tehetsége, nemrégiben Dárdai Pál is meghívta a válogatott bő keretébe, igaz, Thomas Doll már megpendítette nemrégiben, hogy olykor még „erősen nevelgetni” kell őt.

Ez a szombati közjáték is ennek a része volt. Nagy Dominik sikeres heteken van túl, részben a fentiek miatt, részben, mert gólokat szerzett az U21-es csapatban és a korosztályos válogatottban is, most pedig a felnőtteknél is eredményes volt, ezt pedig sok fiatal nem a legjobban dolgozza fel.

Mivel a stáb szerint Nagy ilyen típus, olykor képes „elszállni” a feje, ezért kérte ezúttal Máté Csaba pályaedző a Fradi-kispad nevében azt, hogy ha egy mód van rá, akkor ne a fiatal játékos nyilatkozzon ezúttal a televíziós közvetítés során, a szünetben sem.

A hivatalos klubhonlap azért megszólaltatta a meccs után a fiatal középpályást.

forrás: csakfoci.hu