A szezonban továbbra sem sikerült pontot szereznünk a derbin.
UTE 4-1 Ferencváros
Harmadok: 0-0, 2-0, 2-1
Gólok: Kiss (Hegyi)
Az első húsz perc alatt nagyjából kiegyenlített volt a játék képe, kapuvas itt is, ott is, mi Németh révén egy szólót is kihagytunk. A következő két harmad viszont egyértelműen a hazaiaké volt, a légiós soruk vezetésével (négy gólból hármat ők szereztek) magabiztosan vertek minket. Főleg a középső játékrészben volt nagy a különbség, amikor az egyébként is tartalékos gárdánkból két védő is kiesett, Kramar korcsolyapengéjét cserélni kellett, Lévai pedig egy kemény ütközést kapott. A kihasználatlanul hagyott emberelőnyök mellett büntetőt is hibáztunk, csak az utolsó előtti percben sikerült elkerülnünk a „lenullázást”. A következő megmérettetés már Erdélyben várja csapatunkat, előbb a Csíkszereda, majd a Brassó otthonában.
Szakács Ferenc
Az első harmadban kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az Újpest begyűrt minket, mi pedig képtelenek voltunk gólt ütni. Elkéne egy igazi góllövő.Szilassy Zoltán
A három Fradi elleni meccsünk közül most játszottunk a legtöbb hibával. Ezen javítani kell, de az erőnket mutatja, hogy így is egy sima meccsen nyertünk. Az első harmadban kapott kiállítások után rá tudtunk tenni még egy lapáttal. Fontos, hogy emberhátrányban nem kaptunk gólt, sokat dolgoztunk ezért.




