Laura Steinbach nyilatkozott a német kézilabda portálnak az átigazolásról.

Bő egy évet voltál Magyarországon, hogyan élted meg ezt az időszakot?
Nehéz volt. Az első fél évben minden új volt nekem. A város nagyszerű, sok lehetőség van kikapcsolódni. Ez volt az első külföldi szerződésem, azt mondtam magamnak, most vagy soha. És ez volt a jó döntés, nem bántam meg, örülök a tapasztalatnak, és sok remek embert ismertem meg.

Mióta gondolkoztál a hazatérésen?
Január óta, Budapesten profi játékos voltam, míg korábban mindig tanultam vagy dolgoztam a kézilabda mellett és azt vettem észre, hogy ez nagyon hiányzik. Budapesten nem lenne könnyű munkát vállalni, mert nem beszélem a nyelvet és az edzésekkel se lehetne jól összeegyeztetni. Emellett Németország is hiányzik. Akkor sem lettem volna sokkal boldogabb, ha bejutunk a Bajnokok Ligájába. Én mindent szívből csinálok és ha belül nincs minden rendben, akkor változtatnom kell, és most jött el ez a pont.

Miért Berlin?
Az egyik legjobb barátnőm, Natalie Augsburg itt játszik, így ismerem már december óta Britta Lorenz edzőt. Natalie folyamatosan ugratott, hogy majd együtt leszünk pályán Berlinben, aztán már beszéltem is erről Brittával. Ismerte a helyzetemet, mostanra pedig mindent el is rendeztünk.

Egy nagyvárosból, Budapestről érkezel, mit vársz Berlintől?
Nagyon kíváncsi és izgatott vagyok, Budapest magasra tette a lécet. De úgy látom, hogy jók a lehetőségek a csapatnál, a játékosok számára ideálisnak is mondható. Használhatjuk az olimpiai központot, a válogatott fizioterapeutája is itt van. Egy fiatal és nagyon elszánt és persze jó csapat és edző vár rám.

Sokakat ismersz is…
Natalie Augsburg és Christine Beier a válogatottban csapattársam volt, örülök, hogy egy csapatban vagyok velük. A két svéd válogatott is új színt hoz a játékba. A beilleszkedés remélem jól megy majd és a csapat segítségére is lehetek, a csapaton nem múlik, mert mindenben támogatnak.

Újoncként mi várható a csapattól?
Előbb be kell illeszkednem, majd a pályára kerülnöm. Versenyhelyzet van, mindenkinek meg kell mutatnia a teljesítményével, hogy játékra érdemes. Persze mindenki szeretne minél többet játszani, de emellett fontos, hogy mindenki eleget pihenjen. Remélem, hogy tudok majd segíteni a csapatnak, majd meglátjuk, hogyan alakul. Nem hiszem, hogy kiesnénk, szerintem sikerül megőrizni az első osztályú tagságunkat.

Berlin és a női kézilabda helyzete?
Nagyon sokat számít, hogy a fővárosban is megjelenik a női szakág, jót tesz a kézilabdának. Persze nem egyszerű a helyzet, nagy a konkurencia. A Bundesligában is örülnek annak, hogy Berlin feljutott.

A női kézilabda német-magyar megítélése?
Magyarországon nagy figyelemmel kísérik a sportágat. Pár hét után már megismertek az utcán, ez engem nagyon meglepett, hiszen Németországban nem voltam igazán ismert. Úgy látom, most itt is elindult egy pozitív változás, mivel a válogatott kijut a nagy tornákra. És a kézilabda szövetség is fejlődik.

Berlinhez is van személyes kötődésed, igaz?
Édesanyám itt nőtt fel és már évek óta meg akarja mutatni, hol élt, hol tanult.

A sajtóban megjelent, hogy Iker Romero, a Füchse játékosa a barátod. Nála laksz majd, vagy egy barátnál, esetleg egy hotelben?
Nem az utcán fogok, az biztos… (nevet)

Ez a kapcsolat döntött Berlin mellett?
Még más helyzet volt a magánéletemben, mikor a tárgyalások elkezdődtek. Persze így már egy plusz pont. De már nem éreztem jól magam Magyarországon, vissza akartam térni. Volt más lehetőségem is, de végül Berlin mellett döntöttem.

Nem profiként szerződtem, nem is akartam. Nagyon várom, hogy Berlinben lehetőség adódjon munkába állnom. Élelmiszer tudományból diplomáztam, a mesterképzésen pedig a sportolók étkezésével kapcsolatos szakirányt végeztem el. Ezután már dolgoztam, miközben a Leverkusenben kézilabdáztam, jó volt, hiszen a test mellett a fej is dolgozott és a személyiséget is fejlesztette. Jelenleg nincs semmi konkrét, majd januártól, a költözés, beilleszkedés, és EB után.

Válogatottként mik a céljaid?
2008-ban ott voltam az olimpián, nagyon jó volna 2016-ban is kiutazni, ez az én személyes célom és persze a csapaté is.