Nem az igazi, de elfogadható párosítás.
Ferencváros 3-2 Debrecen
Harmadok: 1-1, 1-0, 1-1
Gólok: Croteau, Croteau (Novák), Novák (Horváth, Croteau)
Nem túl színvonalas, viszont izgalmas mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók az Erzsébeti Jégcsarnokban. Meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést, talán Lencsés hibájából, miután eladta a korongot, a tavaly még zöld-fehérben szereplő Dancsfalvi pedig köszönte szépen a lehetőséget és ki is használta azt. Öt perc múlva egyenlítettünk, Croteau bulijából, minden bizonnyal egy hazai ütőn, korcsolyán pattant meg a pakk és jutott túl Gyatlovon.
A második harmadot emberelőnyben kezdtük, ám Rafaj kampózás miatt kiállni kényszerült. Négy a négy ellen folytatódott a játék, ami nekünk sikerült jobban, Novák indította Croteaut, aki a jó átvételnek köszönhetően szólózhatott is, megbolondította Gyatlovot, majd a kapuba helyezte a játékszert. Martonnak hála, megmaradt az egy gólos előny, hihetetlen nagy bravúrt mutatott be, pár méterről lőhetett a debreceni játékos szinte az üres kapura, lehet, hogy nem találta el a korongot tökéletesen, de így is óriási teljesítmény volt elkapni a lepkéssel.
Az utolsó húsz percben is tovább gyűrték egymást a felek, egy óriási helyzetet rontottunk el, amiből kontráztak a hajdúságiak, és Ladányi a kapuvasat használva pókhálózta ki a rövid felsőt. Végül sikerült kibrusztolni a győzelmet, Croteau passzából Horváth lőtt, ami kipattant, majd Novák duplázott, 3-2! Meccsek óta várunk a cseh játékos góljára, most sikerült betalálnia, ami egyben a három pontot is jelentette. Folytatás vasárnap, hokiderbi a Megyeri úton!
Dobos Tamás
Taktikus meccset játszottunk. Egy gond volt, hogy lelassultunk az ő tempójukra, és nem a saját játékunkat nyomtuk végig. Ez rányomta a mérkőzésre a bélyegét, de ettől függetlenül egy érdekes meccset láthatott a közönség, színes volt a játék, oda-vissza voltak helyzetek. Az ellenfél hibáira próbált mindenki apellálni, mi is, ők is. Alapveten szórakoztató, jó meccs volt, és megszereztük a három pontot.Jevgenyij Muhin
Szerintem jó meccset játszottunk összességében, az egyedüli gond az volt, hogy nem tudtuk a helyzeteinket belőni. Ennek köszönhetjük a vereséget.




