A csapat készül a megmérettetésekre, Pavlovic nyilatkozott is.
Galéria: Fradi.hu
– Két nap eltelt az Újpest elleni meccs óta. Visszatekintve hogyan látod a találkozót?
– Nagyon rosszul játszottunk, az egész csapat borzalmasan érezte magát a mérkőzést követően. Egymás közötti játék során sem szeretek kikapni, pláne nem egy ilyen fontos találkozón, amit az Újpest ellen vívunk meg. Nagyon nehéz volt elfogadni ezt a vereséget.
– A lila-fehérek elleni vereségtől függetlenül szerdán már egy újabb mérkőzés vár rátok…
– Az Újpest elleni találkozót követően sokat beszélgettünk a csapattársakkal. Volt mit megvitatni… Mindenki próbálja túltenni magát a találkozón, már csak azért is, mert szerdán már Magyar Kupa-találkozót vívunk, ahol – játsszon akármelyik osztályban is az ellenfél – oda kell tennünk magunkat. Kötelező számunkra a győzelem, és nem csak azért, mert az ESMTK és közöttünk több osztálynyi különbség van, hanem azért, mert számunkra különösen fontos a Magyar Kupa.
Arról, hogy miként érinti Mateot és a csapatot kapitányunk elvesztése ide kattintva olvashattok.




