Így készül az ellenfél hálóőre.
A bajnoki tabellán nem áll jól a Puskás Akadémia, de a nyáron igazolt kapus, Braniszlav Danilovics teljesítményére eddig nem nagyon lehetett panasza senkinek sem. Amit lehet, megtesz a csapata érdekében, de nemcsak a mérkőzéseken, hanem a felkészülések alkalmával is. Honlapunknak adott nyilatkozatából az is kiderült, pontosan tisztában van azzal, hogy összetetten kombinatívak a Ferencváros támadói az ellenfelek kapujára, hiszen a zöld-fehérek távolról és közelről is veszélyesek, ráadásul több gólérzékeny játékosuk is van.
– Teljesen normálisan, hagyományos módon készülök az FTC elleni mérkőzésre, pontosan ugyanúgy, ahogy a többire meccsünkre. Specifikus felkészülést sem alkalmaztam a héten. Annyit viszont el kell mondani, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferencváros melyik játékosai veszélyesek távolról, gondolok itt például Gera Zoltánnak, a Nyíregyháza ellen lőtt góljára, de azt is tudjuk, hogy Böde, Ugrai vagy Busai közelről veszélyes a leginkább, ezt több alkalommal is bebizonyították már. Az edzéseket ezért minden szituációra igyekeztünk felkészülni, begyakoroltuk a megfelelő játékelemeket, ugyanúgy, mint mindig. A csapat nyugodtan készült a találkozóra, bizakodó a hangulat, annak ellenére, hogy mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de megpróbálunk a lehető legjobban kijönni az összecsapásból.
forrás: nb1.hu




