Nem akármilyen futballünnep részese volt a Fradi edzője.
A foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek. Gary Lineker – a brazíliai világbajnokság nyara óta örökérvényűnek tűnő – mondata a hétvégén különösen igaznak tűnt Hamburgban. Az Észak-németországi kikötővárosban szombaton hatalmas bulit csaptak. Az apropó mi más lehetett volna, mint a futball?
Ékkő a koronán
A 126 éves HSV nem túl sikeres jelene ellenére a német labdarúgás egyik megkerülhetetlen éke, amit a magyar sportsajtó pőrén úgy jellemezne: vidéki futball-fellegvár. A HSV hatszoros német bajnok, háromszoros Német Kupa-, valamint kétszeres Ligakupa-győztes. Elhódította a Bajnokok Ligája elődjének számító Bajnokcsapatok Európa-kupáját, valamint a Kupagyőztesek Európa-kupáját is. Hamburg csodálhatta Felix Magath, Kevin Keegan, Horst Hrubesch, Franz Beckenbauer, és Thomas Doll játékát is. Valójában felesleges kiemelni bárkit is, igaz, jóleső érzés azt megtapasztalni, hogy az európai futball egy fontos városában a klub legnagyobb legendái között tartják számon a Ferencváros edzőjét. Doll megdolgozott ezért: két különböző időszakban is volt a Hamburg labdarúgója, 1991-ben a Lazio pont a HSV-től szerződtette trénerünket az akkor csúcsot jelentő 15 millió német márkáért. Edzőnk 2001-ben a Hamburgtól vonult vissza, hogy aztán egy évvel később a HSV II-nél vállaljon munkát, majd 2004-ben a Bundesligában szereplő első csapathoz igazoljon. Doll első évében a harmadik helyre vezényelte a HSV-t – valamint megnyerte az Intertotó-Kupát -, és a jó bajnoki szereplésnek köszönhetően a következő szezonban a Bajnokok Ligájában irányíthatta azt.
Amit mi nem felejtünk el legendáinknak, azt a hamburgiak sem teszik. Magától értetődő tehát, hogy a Németországban körülrajongott Thomas Dollt is meghívják az immár 10. alkalommal megrendezett hamburgi Legendák Napjára, amelyen a „Hamburg csapat” a „Német csapattal” mérkőzött meg.
Miközben a drukkerek a végeredményt jósolgatták, Lineker dörzsölhette a tenyerét.
Foci reggel, délben, este
A Legendák Napja Hamburgban valóban 24 órás elfoglaltságot jelent. Aznap Hamburgban minden a csapat nagy pillanatairól, a kupák fényétől aranyszerűnek ható múltjáról, a rengeteg karakteres egyéniségről, és a háláról szólt. Ez alól edzőnk sem lehetett kivétel. Igaz, itt kell megjegyeznünk, ez számára nem teher. Forduljon meg a Ferencváros Törökországban, vagy Máltán, a rajongók mindenhol felismerik, megállítják, fotókat készítenek vele, és aláírást kérnek tőle. A jól ismert rituálé sok esetben az NB I-es csapat előtt történik meg. Ez azért sem baj, mert láthatják a fiatalok: tehetséggel, munkával és kitartással el lehet azt érni, hogy az egész világ szeressen.
Ennek a sajátos világnak a része a HSV is, amely már a mérkőzést megelőző rendezvényre elhívta Dollt. A feladat a sajtóeseményen az volt, hogy a kikötőváros egyik mólójáról az Elbában elhelyezett kapuba lőjék a labdát. Német trénerünk, ha futballról van szó, mindenre kapható, de honfitársai nem csak lövőtechnikája jelenlegi állapotára, hanem véleményére is kíváncsiak voltak, Thomas pedig készséggel felelt minden kérdésre.
A programot követően aztán kezdődhetett végre az igazi buli. A gálamérkőzés helyszíne a hírhedt St.Pauli negyed szélén elhelyezkedő Millerntor Stadion volt, amely színültig megtelt, tehát közel 30 ezer ember várta Dollékat. Igaz, már maga a megérkezés sem volt hétköznapi: a hamburgi és a német csapatot egy nyitott tetejű busszal szállították a létesítménybe, ahol ünnepi keretek között szólították egyenként gyepre a legendákat.
Doll felbosszantotta Mourinhót
Minden jelentős német lap beszámolt a gálameccsről, az olvasókban nem igazán szűkölködő Bild például úgy fogalmazott: Doll felbosszantotta Mourinhót. Igen, az FTC-Chelsea meccsre gondoltak, és szakvezetőnk kapcsán nem felejtették el azt sem megjegyezni, hogy a „nagy hagyományokkal rendelkező” Ferencvárossal az idei szezonban hat meccsből négyet megnyert.
De hogyan érezte magát Doll? A fradi.hu-nak például a következőket mondta az igazi jó hangulatú bulimeccsel kapcsolatban.
– Osztálytalálkozó érzése volt az embernek – emlékezett vissza, majd kapta tekintetét a földre jellegzetes mosolyával edzőnk. – Rengeteg korábbi kiváló labdarúgó eljött, és mivel tízedik alkalommal léptünk pályára, ezért különösen fontos volt számunkra, hogy itt legyünk. Az első félidőben nem léptem pályára, a másodikban futottam fel a gyepre. Mindezt a ferencvárosi egészségügyi stábnak köszönhetem, hiszen a mérkőzést megelőzően egy hétig dolgoztak azon minden nap, hogy rendben legyen a lábam. Csak és kizárólag ezért tudtam lejátszani a második félidőt. Ugyan kikaptunk, de nem bánkódom, mert ennek az estének nem a végeredmény volt a legfontosabb tényezője. Arra azért persze odafigyeltünk, hogy ki hogyan bánik a labdával. Magamnak például egy gólpasszt tudtam feljegyezni. Azt gondolom, hogy a nézők akkor is jól érezhették magukat, ha nem is a tempója, hanem a „taktikussága” miatt marad meg az emlékezetükben ez a találkozó.
A meccset a „Német csapat” 5-3-ra nyerte meg, de a helyszínen levők vélhetően tényleg nem ezt vitatták meg a lefekvés előtti sörük elfogyasztása közben, hanem az egy-egy szabálytalanság után bemutatott bírói fülrángatást, vagy a kor divatjának megfelelően a habspré használatát – igaz, ezúttal a St. Pauli stadionjában valami oknál fogva egy poroltó hevületével tolta ki magából a habot a bíró által fogott szerkezet, amit látva nehezen állt össze a sorfal egy-egy szabadrúgást megelőzően.
A lényeg tehát, hogy a szurkolók láthatták Babbelt, Ballackot, Bobicot, Borowskit, Jupp Heynckest, Janckert, Elbert, és Dollt is.
Dollt, akit már odahaza is a Ferencvárossal kötnek össze. Ennél jobb reklám, legalábbis Hamburgban, és Németországban nem kell. Már csak azért sem, mert mint tudjuk, a németek mindig nyernek – erre pedig magunknak is szükségünk van.
Czégány Pál / fradi.hu, Fotók: hamburg.de
