Kapusunk értékelte a tegnapi értékelhetetlent.

Dibusz Dénes az MTK elleni találkozón is stabilan teljesített, a kék-fehérek azonban így is kétszer mattolni tudták, és 2-1-re megnyerték a találkozót. A válogatott kerettag kapus a találkozót követően roppant csalódottan értékelte a látottakat.

– Egyáltalán nem úgy játszottunk, ahogyan szerettünk volna, az egész csapat rosszul teljesített, ennek nem lehetett más a vége, mint vereség –
fogalmazott Dibusz. – A második félidőben jobban uraltuk a játékot, mi álltunk közelebb a gólhoz, még ha igazán nagy helyzetet nem is alakítottunk ki. Egy gól még benne volt a meccsben a részünkről, de az MTK szervezetten védekezett, és nem találtuk a rést rajtuk. Most jön egy kis szünet, Ligakupa- és Magyar Kupa-találkozót játszunk. Rendeznünk kell a sorainkat, hogy a Puskás Akadémia ellen jobb eredményt érjünk el.

NB I-es labdarúgó-csapatunk a Ligakupában szeptember 3-án, szerdán, 18.00-kor a Paks otthonában lép pályára, majd a Magyar Kupa 2. fordulójában a Vecsés következik, szintén idegenben – szeptember 10-én. A legközelebbi bajnoki mérkőzésünket a Groupama Arénában vívjuk meg szeptember 14-én, 18.30-kor.

Fradi.hu