Sikeres volt a gálamérkőzés.

UTE Office and Home 9-14 (4-4, 1-3, 2-4, 2-3) FTC-Vitalin
Gólszerzők: Kásás 4, Kéri 2, Binder, Nitsovits, Ambrus 1-1, illetve Fodor 4, Hesz, Nagy S., Matajsz, Steinmetz B. 2-2, dr. Steinmetz Á., Dodog 1-1

Székely Bulcsú (FTC-Vitalin): „Szerintem, aki ezt a sportot űzi, vagy bármikor is űzte, nem tud úgy vízbe ugrani, hogy ne akarjon nyerni. Ami akkor az Újpestnek előnye volt, nevezetesen, hogy egy rutinosabb játékosállománya volt, az most a mi előnyünkre vált, hiszen most is fiatalabbak vagyunk, és talán ez számított. Óriási élmény volt ezekkel a srácokkal újra a vízben játszani, kérni a passzt, adni a labdát, összenézni, azt csinálni, amit régen. Kicsit lassabban ment, de az élmény felejthetetlen volt. Évek óta látogatom ezt a rendezvényt, a magyar vízilabdának szüksége van az ilyen eseményekre.”

Steinmetz Barnabás (FTC-Vitalin): „Azt láttam, hogy mindkét csapat valamilyen szinten komolyan vette a mérkőzést. Az ütközött ki, és ez az eredményen is meglátszott, hogy tizenhét évvel ezelőtt a Ferencváros átlagéletkora jóval alacsonyabb volt, mint az Újpesté. Tizenhét év után ugyanez a helyzet, csak most nekünk kedvez a helyzet. Egyébként egyenrangú ellenfelek küzdöttek most is, nagyon jól éreztem magam.”

Godova Gábor (az FTC-Vitalin vezetőedzője): „Sokat beszéltünk a múltról az elmúlt napokban. Hiába nyert akkor hosszabbításban az Újpest, mi sikerként könyveltük el a döntőt, hiszen előtte Magyar Kupát nyertünk. Óriási dolog volt, hogy két magyar klub játszotta a döntőt. Ez a mai gálameccs fantasztikus ünnepe a vízilabdának, hiszen ennyi kiváló játékost a vízben látni felemelő érzés, számomra mindenképpen, és remélem, a fiatalok számára is. A játékosok is élvezték, hogy a régi ellenfelekkel újra együtt játszhattak. 1997-ben fiatal csapat voltunk, most ez volt az erényünk, hiszen most is fiatalabbak vagyunk. A rendezvény hatodik alkalommal zajlik, mindig nagy népszerűséggel zárul. Ma csodálatos időnk volt, ami szerencsés helyzet, de a szerencse mindig ahhoz áll, aki tesz érte. Az UVSE sokat tesz érte. Mindenkinek csak köszönet jár, aki segített a rendezvény létrehozásában.”

dr. Szabó Zoltán (UTE Office and Home): „Óriási sikert tudok elkönyvelni: túléltem. Minden gálameccsen kiderül, hogy ez az a sportág, amit edzés nélkül nem lehet űzni. Azon túl, hogy hihetetlen jó volt együtt lenni a csapattársakkal és az ellenfélben lévő barátokkal, ezt nem hallgathatom el. Jó meccs volt, örültünk egymásnak, és azt hiszem kiderült, tudunk még vízilabdázni is. Persze, az is világossá vált, kik azok, akik még ma is aktívan játszanak, és kik azok, akik a partról követik a pólót. Minden ilyen meghívás remek alkalom a vízilabda népszerűsítéséhez.”

Kovács István (az UTE Office and Home vezetőedzője): „Olyan játékosokról van most már szó többségében, akik évek óta uszodában sem voltak, nemhogy vízben. Amit igazán jónak tartok, hogy az Újpest ugyan megszűnt, az UVSE azonban nem felejtette el, mi történt régen. 5-6 évente emlékezhetünk a régmúlt sikereire, jó, hogy van mire, és jó, hogy van, aki emlékeztet minket. Nagyszerű volt találkozni egymással, sajnálom, hogy nem tudott itt lenni mindenki. Az eredmény másodlagos volt, mi nem tudtunk olyan csapatot kiállítani, ahol még aktív játékos is szerepelhetett volna. Jó volt a hangulat, köszönjük az UVSE-nek. Az 1 Nap Vízilabda jó ügyet szolgál, akik éjszaka játszottak, azokat egy kicsit sajnálom. A legszélesebb utánpótlásbázisa az UVSE-nek van, itt nem lehet rosszul éreznie magát senkinek.”

uvseegynap2

MVLSZ