Elégedett jelenlegi helyzetével középpályásunk.

Hogyan értékelnéd a Nyíregyháza elleni találkozót?
– A mérkőzést nagyon jól kezdtük, az első fél órában szinte esélye sem volt az ellenfélnek, mivel letámadtuk. Kettő-null után kicsit megnyugodott a csapat, de a harmadik gól után leült a játékunk, és az ellenfélnek sikerült szépítenie. Ennek ellenére végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk.


– Az új stadionban a te nevedhez fűződik az első találat bajnoki összecsapáson, ami örökre megmarad a históriás könyvekben. Mit jelent ez számodra?

– Fantasztikus érzés, minden gól az, de kétségtelenül erre mindig különös örömmel fogok visszaemlékezni.

– Milyen érzés volt pályára lépni az új arénában az első bajnoki mérkőzésen?

– Nagyon jó hangulat volt, örülök, hogy mi is hozzá tudtunk tenni a góljainkkal ehhez az emlékezetes délutánhoz.

– Sok poszton megfordultál már a Fradiban, jelenleg nem csatárként szerepelsz, mégis a Győr ellen a te góloddal nyert a csapat, illetve a már említett Nyíregyháza ellen is betaláltál. Minek köszönhető, hogy ennyire jól megy a góllövés?

– Szerencsésnek mondhatom magamat, mert pályán és pályán kívül is kiegyensúlyozott vagyok, úgy érzem, most teljesedett ki az életem minden szempontból. Emellett természetesen rengeteget gyakoroljuk edzéseken a befejezéseket, biztos vagyok benne, hogy ennek is köszönhető a jelenlegi teljesítményem.

– Láthatóan Thomas Doll is nagyon bízik benned…

– Igen, nekem kifejezetten jót tett az edzőváltás. Folyamatosan kapom a lehetőséget az edzőtől, amivel szeretnék is élni, egyben meghálálni a belém vetett bizalmat.

– Eddig négy meccsen kilenc pontot gyűjtött a Fradi. Mennyire vagy elégedett?

– A Pápán elért eredménytől eltekintve elégedett vagyok, az eléggé mély nyomokat hagyott a csapatból mindenkiben. Sajnos az a három pont a végén még nagyon fog hiányozni. Viszont úgy gondolom, hogy ezen túl elégedettek lehetünk, hiszen a bajnokságot három idegenbéli mérkőzéssel nyitottuk.

– És nincs megállás, szerdán a Dunaújvárost fogadjátok. Mit vársz az összecsapástól?

– Nagyon remélem, hogy ugyanazon forgatókönyv szerint fog zajlani minden, mint a Nyíregyháza ellen. Szeretnénk hamar gólt szerezni. Az biztos, hogy szükségünk lesz a szurkolók biztatására is. Csak együtt sikerülhet.

– Közeledik a válogatott számára is az első Eb-selejtező Észak-Írország ellen. Az utánpótlás válogatottakban megfordultál korábban, viszont a felnőttek között még nem sikerült bemutatkoznod. Amennyiben a továbbiakban is így teljesítesz, akkor megérkezhet Pintér Attila meghívója?

– Bízom benne, hogy a teljesítményemmel sikerül felhívni a szövetségi kapitány figyelmét, és valóra válhat egy gyerekkori álmom.

forrás: nb1.hu