A mai eredményhirdetésen a stadionfotó-pályázaton Hegedűs Tamara mellett Gehring János, a kommentelők által Makkmarciként ismert olvasónk nyerte a megosztott első díjat. Vele beszéltünk a díjkiosztó után.

Az első meccsemre, bár a családom, ha nem is meccsrejáró, de fradista volt, úgy szöktem el 1977-ben, majd rendszeresen a Szokolai-Nyilasi csapat utolsó évétől járok, azaz az 1982-83-as szezon óta. 2002 óta pedig szépen el van rakva minden bérletem.

A fotózással, mint világosító 1984-ben kerültem professzionálisan kapcsolatba. Aztán nyolc évig az MTI Illusztrációs Szerkesztőségénél dolgoztam, de azóta is a fotózásnak, a fotózásból élek. A táj- és épületfotózás az, amit igazán szeretek. Így nem volt kérdés egy másodpercig sem, amikor hallottam, hogy indul ez a pályázat, hogy el kell induljak.

Háromszor jártam a pályánál fotózni, a győztes pályamunka az utolsó alkalommal, egy este nyolcas pályabejárás előtt készült. Gondot okozott a kerítés, ami természetesen útban volt, de végül sikerült megoldani, ha jól emlékszem f/8-cal, viszonylag rövid záridővel készült, így nem volt olyan nehéz stabilan tartani a gépet.

A fotózásnak megvoltak azért a nehézségei, a belső fotózásokon negyvenen voltunk, aztán mindenki ment a maga útján, így óhatatlanul egymás képeibe kerültünk, őszintén szólva elég sokat kellett retusálnom, a leadott öt képpel elbajlódtam egy egész napot.

De megérte, ez életem egyik legbüszkébb napja. Hajrá Fradi!

_DSC5660

Gehring János megosztott 1. hely (1)

A képet innen tölthetitek le eredeti méretben.