Vezetőedzőnk és a két gólszerzőnk értékelt.
Thomas Doll
Ahhoz képest, ahogy tíz nappal ezelőtt játszottunk, az első félórában jól szerepeltünk. Látszott, hogy frissebbek vagyunk, a srácok jobban megismerték egymást. A 30. perc után azonban sok labdát veszítettünk, ezzel helyzetbe hoztuk a Sliema játékosait. Sajnos az elmúlt szezonhoz hasonlóan, a gólhelyzeteinket rossz arányban értékesítjük. Tavaly is sok meccsünket nyertük csak egy góllal. Sokkal nagyobb gólszerzési vággyal kellene a kapu előtt játszanunk, ebben mindenképpen javulnunk kell. Érezhető volt, hogy nem tudtunk megnyugodni, főként 2-1-es vezetés után. Sem én, sem a csapat nem vagyunk elégedettek, de pozitívum, hogy egy körrel beljebb vagyunk, egy hét múlva jobbnak kell lennünk.Ugrai Roland
Nem volt egyszerű mérkőzés, de úgy érzem, hogy elsősorban magunknak tettük nehézzé. Akadozott a játékunk, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen rengeteg új játékos érkezett hozzánk, és még nem volt időnk összeszokni. Nem játszottunk sok edzőmérkőzést, az edzés pedig nem helyettesíti a meccseket. Természetesen örülök, hogy betaláltam, nem izgultam a tizenegyes előtt. A legfontosabb most, hogy továbbjutottunk, úgy érzem, hogy javul a játékunk, és ez a jövőben még jobb lesz.Busai Attila
A máltai csapatnak igazán nem volt sansza, így magunkat okolhatjuk azért, mert ilyen nehéz lett ez a találkozó. Nem játszottunk jól, érezni lehet, hogy ez a csapat még nem állt össze. Meg kell ismernünk egymást, össze kell szoknunk. Az akarás mindenkiben megvan, így egészen biztos vagyok, hogy a játékunk lesz még sokkal jobb is. Bár tudtuk, hogy ha továbbjutunk, akkor a Rijeka vár ránk, de eddig nem akartunk velük foglalkozni, holnaptól kezdve viszont már csak az a találkozó lebeg a szemünk előtt.Fradi.hu




