Az öröm szavai.
Thomas Doll
Köszönöm a gratulációkat, az első félidőben idegesek voltunk, ez teljesen természetes, ez bénítóan is hathat. A párharcokat nem nyertük meg az elején, sem a védekezéssel, sem a támadással nem voltam elégedett. Az fontos volt, hogy 0-0-lal fordulhassunk, hiszen a szünetben tudunk változtatni. Sokkal agresszívebbek voltunk a második játékrészben, a legjobb pillanatban szereztük meg a gólunkat, a jövőben azonban meg kell tanulnunk jobban kihasználni a helyzeteinket. A védekezésünket ki kell emelnem, kilenc meccsen két gólt kaptunk. Nagyon hálás vagyok, hogy e klubnál vagyunk, hogy ilyen jó játékosaink vannak. Tegnapelőtt kaptuk a hírt, hogy egy játékosunk édesapja elhunyt, s Akeem halálát is nehezen tudta feldolgozni a csapat. Ahogy Orosz Pál halála is rosszul érintett minket. De büszke vagyok és elégedett. Úgy érzem a mai estére rászolgáltunk, ma este ünnepelni fogunk. Remélem a legnagyobb magyar csapat visszajut idehaza és Európában is régi helyére. Még az út elején járunk.
Az MLSZ-nek át kéne gondolni ezt a rövid szünetet, van akinek válogatott kötelezettsége van, s nemsokára itt az EL – nem segíti ez a nemzetközi csapatokat. Két hét szünet után kezdjük a munkát, de állunk a kihívások elé, ezért dolgoztunk. Minden játékosunknak meg kell adnia a tiszteteletet a klubnak.
A legnagyobb fejlődést a labda nélküli játékban mutattuk, az őszi szezonban nyolc kontragólt kaptunk, s a rögzített helyzetekben is sokat javultunk a tavasszal. Fontos, hogy ne kerüljünk hátrányba, az rengeteg energiát emészt fel és a játékosoknak sokkal jobb, ha nem hatvan méteres területen kell védekezniük.
Fontos, hogy esélyt adjunk, hogy néhány kört mehessünk az EL-ben, a csoportkör előtt nehéz ellenfeleket is kaphatunk, mindenkinek álmodnia kell, magasra emelni a zászlóinkat. De idehaza is a bajnoki címért szeretnénk harcolni. A mostani örömöt nem kell fékezni, fel fogunk nőni az EL-hez, biztos vagyok benne.
Amikor megérkeztem a játékosok is úgy érezték, még nem vagyunk igazi csapat, a focisták nagy része nehezen viselte Akeem elvesztését. Fontos, hogy a csapat együtt védekezzen, ilyenkor belefér egy-egy egyéni hiba is. A Győr és a Debrecen ellen is nekünk állt a zászló, de nem értük el a második találatot. Az edzéseken is meg kellett mutatnom, hogy miképp dolgozzunk, s a győzelmek meghozták az önbizalmat. Nagyon sok sérültünk volt, láthattuk, hogy Somaliának ma védekező középpályásként kellett helytállnia.
A Fradi dolgozói megbecsülik ezt a harmadik helyet, ez mindannyiunk sikere.
Csertői Aurél
Az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltunk, a másodikban elaludtunk, jobb egyéni teljesítményekkel megtört minket a Fradi, megérdemelten nyert. Sok sikert kívánok a Ferencvárosnak az Európa Ligában! Szabó sérülése biztos zavaró volt, de ez benne van, nem ezen múlt. Több kellett volna a szezonban, de nem vagyok elégedetlen.




