A Haladás újonc válogatott kerettagja mondta el várakozásait.


– Mennyire befolyásolja a hangulatot, hogy a csapat a Paks elleni vereséggel, gyakorlatilag kiszállt a bronzéremért folytatott harcból?

– Sajnos a bronzreményeink valóban elszálltak, ám így is jó szezont zárhatunk, és mindenképpen szeretnénk győzelemmel elbúcsúzni a közönségünktől.


– Azt tudtad, hogy a Fradi tíz éve nem tudott nyerni Szombathelyen?

– Nem tudtam. Remélem, folytatódik ez a sorozat. Az biztos, hogy nagyon szeretnének nekünk visszavágni, hiszen ősszel három nullra megvertük őket a Puskás Ferenc Stadionban. De nekünk is jó csapatunk van!

– Az sem zavar, hogy a Fradi kiváló formában érkezik hozzátok vendégségbe, hiszen zsinórban nyertek hét bajnokit?

– Valóban kirobbanó formában vannak, kialakult az összhang az edző és a csapat között, nem véletlen, hogy roppant eredményesek is. De, mint mondtam, nekünk is jó csapatunk van, és nyerni akarunk mi is!

– Kétszer kaptatok idén odahaza, a Pécstől és a múlt héten a Pakstól, mind a kétszer borzalmas körülmények uralkodtak a játéktéren. Imádkoztok azért, hogy jó idő, és száraz pálya várjon benneteket vasárnap délután?
– Hú, az nagyon jó lenne, ha egy fokkal jobb pályán játszhatnánk, mint a múlt héten, amikor csak a vizet rugdostuk ki a tócsa alól!

– Nem lesz könnyű dolgotok, hiszen két kulcsember, Halmosi Péter és Tóth Péter eltiltását tölti, miként tudjátok őket pótolni?
– Valóban nem lesz könnyű ezt a két embert pótolni, hiszen két csapatkapitányunkról van szó. Nekünk nincs húsz-huszonöt fős keretünk, amelyikből válogathat az edzőnk, de az ő feladata megtalálni azt, kikkel pótolhatjuk Halmosi Pétert és Tóth Pétert. Biztos vagyok benne, hogy akik a helyükre állnak, mindent meg fognak tenni a győzelemért!


– Mennyit dob a hangulatodon, hogy Pintér Attila meghívott a dánok ellen készülő magyar válogatott keretébe?

– Óriási megtiszteltetés, hogy a szövetségi kapitány behívott a keretbe. Ez volt az álmom, és most megvalósulhat, hogy pályára lépek címeres mezben! A múltkor, amikor beszélgettünk, csak azért kaptam meghívót a felkészülésre, Telkibe, mert többen megsérültek. Örülök, hogy most e nélkül is bekerültem!

forrás: nb1.hu