Még évekig játszana Gerzson.

Angliában sokat írtak a hétvégén a távozásodról. Tényleg klubot váltasz?
– Érdekesen alakult az elmúlt pár nap, hiszen a szurkolók már elbúcsúztak tőlem, de én arról nem tudok, hogy a klub már jelezte volna azt, hogy nem számolnak velem. A szerződésem valóban lejár és az is igaz, hogy utolsó pár hét nem tett jót, de szerencsére most már rendben vagyok. Jelenleg zajlik az egyeztetés a klubbal, kiderül a napokban, hogy nekik mi az elképzelésük, akarják-e, hogy maradjak. 1-2 hét múlva többet fogok tudni, de egyébként is bőven van most idő a legmegfelelőbb lehetőséget megtalálni. A képviselőim azzal biztattak, hogy biztosan lesznek lehetőségeim, akár Angliában, akár más országban.

Hol folytatnád legszívesebben?
– Számomra a legfontosabb, hogy olyan klubnál folytassam, ahol esélyem van sokat játszani. Anglia előnyt élvez, mert már a családomra is tekintettel kell lennem. Két gyerekem van, egyikük már iskolába jár, alaposan meggondolnánk azt, ha elhagynánk az országot. Itt jól érezzük magunkat, ráadásul engem is jobban ismernek.

Csak a Premier League jöhet szóba vagy a Championship is?
– Egyértelműen a PL lenne a legmegfelelőbb a számomra, mert annak stílus jobban passzol hozzám, a másodosztály egyébként is sokkal megterhelőbb, lényegesen több meccs. Ha csak oda hívnának, azt erősen megfontolnám, hogy mennék-e. Mert van még olyan álmom is, hogy esetleg a Bajnokok Ligájában szerepeljek. Ha olyan klubtól érkezne megkeresés, amellyel erre jó esélyem lenne, akkor elképzelhető, hogy még úgyis bevállalnám, hogy a bajnokság szintje nyilván gyengébb lenne a Premier League-nél.

Sérülés miatt hagytad ki a bajnoki hajrát. Ez mennyire nehezítheti meg az esetleges klubkeresést?
– Egy éve rosszabb helyzetben voltam, hiszen akkor olyan időszak volt mögöttem, amikor tényleg nem sokat játszottam, míg ebben a szezonban volt azért jó pár meccsem, talán emlékezetes is, az mindig előnyt jelent, ha több mérkőzés van a lábakban. Egyébként most is rendben vagyok, valójában egy kisebb húzódásom volt, de már túl vagyok rajta. Annyi történt, hogy mivel a klub már kiharcolta az utolsó előtti fordulóban a bennmaradást, nem volt értelme kockáztatni. Azzal egyébként, hogy vége a szezonnak, nem értek egyet, számomra ez nincs így. Egy kis pihenő után folyamatosan edzeni fogok, szeretném szinten tartani magam. Nagyon bízom abban, hogy most sérülésmentes évek következnek, szeretnék még sikeres szezonokat magam mögött tudni majd.

Így, többes számban?
– Igen, érzek még magamban erőt ahhoz, hogy évekig futballozzak.

Mi motivál még?
– Először is az, hogy borzasztóan szeretek futballozni. Másodszor pedig az, hogy rengeteg munkát tettem bele az elmúlt időszakban a felépülésembe, ezt pedig nem szeretném csak úgy kidobni. Oly sokat dolgoztam azért, hogy újra fitt legyek, hogy szeretném learatni ennek a gyümölcsét. És szeretném azt is megmutatni, hogy ennyi idősen is képes vagyok jó játékra, ráadásul nagyon magas szinten, úgyhogy tele vagyok motivációval.

Pedig akadnak, akik azt mondják, a fiatalon kihagyott évek most ütnek vissza.
– Az eredmények és az orvosok pedig mást mondanak. A specialista szakembereinkkel is beszéltem erről, az ő véleményük az, hogy a tesztjeim alapján fizikálisan jó pár év bennem van még. Én is így érzem, bírom a tempót, a terhelést. A különféle mérések pont azt mutatják, hogy nagyon jók a testi adottságaim, az eredményeim pedig ugyanolyan jók, mint 5 éve. A kulcskérdés az, hogy a sérülések mennyire kerülnek el.

Pont egy évtizedet húztál le Angliában. Hogyan összegeznéd?
– Még nem igazán volt esélyem a légióskodásra, de már akkor is úgy voltam vele, milyen jó lenne egyszer Angliában futballozni. Megadatott. Amikor kikerültem, akkor nem gondoltam, hogy tíz év múlva ugyanitt leszek, azt gondoltam, hogyha még 30 évesen is a PL-ben játszhatok, az már nagy dolog lenne. Erre fel most 35 évesen még itt vagyok, még érzem magamban az erőt a folytatáshoz, ez pedig nagyon jó dolog. Sőt, rájöttem arra is, hogy harmincon túl nem egyre nehezebb, hanem egyre könnyebb a Premier Leauge-ben futballozni. Eleinte nagyon megterhelő volt fizikálisan, és a stílust is nehéz volt megszokni, de mostanra abszolút átvettem a PL stílusát, rutinból is tudom, mit hogyan érdemes csinálni, mi is kell ahhoz, hogy az ember érvényesülni tudjon a pályán.

Van hiányérzeted?
– Van, bár úgy vagyok vele, hogy utólag már kár keseregni, és azon bánkódni, ami nem jött össze. Amit talán fel lehet hozni, hogy az első szezonom nagyon jól sült el, és talán ott alakulhatott volna úgy a sorsom, hogy még feljebb jussak. Nem is sok hiányzott hozzá, de egy sérülés közbeszólt. Alapvetően is ez okozta a legtöbb gondot, a sérülések miatt lehet hiányérzetem, de így alakult. Az volt bosszantó, hogy igazából sem az első boka-, sem az első térdműtétem nem sikerült igazán jól. De nagyon sok pozitív élmény is ért a tíz év alatt. Maradtam bent nagy bravúrral a West Bromwich Albionnal, majd később jutottam is fel a klubbal. El tudtam kerülni olyan jó helyre, mint a Fulham, ami nem csak számomra, hanem a klub számára is nagyon sikeres időszak volt, majd pedig a WBA-ba való visszatérésemnek is voltak szép pillanatai.

Olvastad a játékostársaid nyilatkozatait? Van, aki azt mondta, Zoltán olyan a West Bromnak, mint Nasri vagy David Silva a Manchester City-nek.
– 1-2 vélemény eljutott hozzám is, de annyira nem leptek meg az elhangzottak. Az ember érzi, tudja, hol van a helye a csapatban, milyen a kapcsolata a társaival. Örültem, hogy egy magyar játékosról ilyet mondtak Angliában, ez nagyon nagy dolog, de számomra ennél értékesebb volt az, hogy emberként kaptam elismerő szavakat. Ez számomra fontosabb, mint hogy futballistaként mit mondanak rólam.

Látsz most valakit, aki a nyomodba léphet a magyar játékosok közül, és hasonlóan hosszú korszak várhat rá?
– Persze, vannak tehetséges magyar futballisták, akik már most meghatározók a klubjukban, kívánom nekik, hogy éljék át ugyanezt. Elismerem azt s, hogy a magyar játékosok előtt két nehéz akadály is áll. Borzasztó nehéz egyrészt kikerülni, és még nehezebb megragadni egy komoly bajnokságban.

Neked hogy sikerült?
– A kulcs a megfelelő mentalitás, ha sikerül egyből megtalálnod az utat ahhoz, hogy elsajátítsd a megfelelő kultúrát. Ahogy Angliába szerződtem, egyből láttam, hogy a játékomnak gyökeresen meg kell változnia, mert ha azt a stílust erőltetem, mint otthon, akkor fél vagy egy év után mehetek haza. Szerencsére sikerült megértenem, felfognom azt, hogy egyszerűen muszáj 1-2 érintővel futballoznom, mert ha nem, akkor jönnek, és a kezembe adják a lábamat…

Beszéljünk egy picit a válogatottról is. Nemsokára jönnek a selejtezők: Gera Zoltánnal vagy sem?
– Nem reális, hogy most válogatott legyek. Sokat voltam sérült, számomra most az a legfontosabb, hogy újra játsszak, menjen a játék, és hogyha úgy látják, hogy a válogatottnál számításba vehetnek, akkor örömmel megyek. De reálisan nézve nem valószínű, hogy az elkövetkező időszakban rám számítanának, vagy rám épüljön a csapat. A kapitánnyal egyszer beszéltünk, amikor megkérdezte, hogy akár 20-30 percre is jönnék-e? Mondtam, hogy persze. Nincs ezzel a probléma, el kell fogadni, hogy az idők változnak.

A bő válogatott keret viszont gyakran van együtt. Az nem merült fel, hogy részt vegyél ezeken?
– Nem szóltak még, hogy menjek összetartásra, ez pedig nem úgy működik, hogy felhívom a kapitányt, hogy hívjon be. Ha meg kell majd jelennem, akkor megjelenek.

Ha már magyar futball: figyeled egyébként a hazai bajnokságot?
– Igen, kintről követem a meccseket. Azt örömmel látom, hogy épülnek a stadionok, és legalább olyan fontos, hogy a pályák minősége sokat javult. Emlékszem, például a Honvéd-pályán az én időmben milyen borzasztó talajon játszottunk mindig, ehhez képest most végre futballra alkalmas a gyep, ott és egyre több helyen. Én úgy látom, hogy egyre jobb a hazai bajnokság, van előrelépés, vannak jó játékosok. Az én időmben ennyi minőségi külföldi például biztosan nem játszott az NB I-ben, mint most.

És Te játszol még újra valaha az NB I-ben?
– Nehéz kérdés…Bevallom, szeretek külföldön játszani, mert szerintem, ha egy magyar játékosnak van esélye nívós bajnokságban futballozni, akkor azt meg is kell tennie. De tény, egyre többet gondolok arra, hogy milyen jó is lenne otthon, az ugyanis biztos, hogy hazamegyünk majd a családommal a karrierem végeztével. Hogy lesz-e még lehetőségem otthon játszani? Meglátjuk, alakulhatnak úgy a körülmények, hogy ezt se zárjuk ki.

(Mokány Lajos/csakfoci.hu)