Nerea Pena nyilatkozott a mai mérkőzés előtt.
Győr, 19.00: Győri ETO – Ferencváros (TV: Sportklub)
– Hogyan értékeled a döntő első mérkőzését?
– Szerintem nagyon rosszul játszottunk. A meccs sajnos már az első félidőben eldőlt, hiszen nyolcgólos hátrányba kerültünk, amit már képtelenek voltunk ledolgozni a másodikban. Mindezek ellenére, szeretnénk győzni csütörtökön. Mindent bele kell adnunk holnap.– Győrben nagyobb ellenállás várható tőletek?
– Mindenki tudja, hogy jobban is tudunk játszani. A vasárnapinál mindenképp. Múlt héten nem tudtunk úgy edzeni, ahogy elterveztük, mivel betegségek hátráltattak minket, de nem ez az oka annak, hogy olyan rosszul telesítettünk vasárnap. Szerintem egyetlen játékos sem gondolja úgy, hogy már eldőlt a bajnoki cím sorsa. Szeretnénk még megnehezíteni a Győr dolgát.– Mentális szempontból történhet fordulat a csapaton belül?
– A legutóbbi meccs végén nagyon rossz érzésekkel hagytuk el a pályát. Ezt is magunk mögött kell hagynunk. A jelenre és a jövőre kell koncentrálnunk. Ebben a lebonyolítási rendszerben a döntőben nem számít a gólarány. Tehát, ha csak egyetlen góllal is sikerülne nyernünk csütörtökön, akkor egy harmadik mérkőzésen már bármi megtörténhet. Persze az, hogy Győrben játszunk még jobban megnehezíti a dolgunkat, de küzdeni fogunk.





