Mi azért bemutatjuk a valóságot is.

Az új Nagyerdei Stadion első bajnoki mérkőzése előtt tartott összegző sajtótájékoztatót a Sport TV és az MLSZ a Családbarát Mérkőzés-kampány tapasztalatairól.

– 2011-ben indította útjára a Családbarát Stadion kampányt a Sport TV, mert úgy véljük, hogy a nézőszámot idehaza is – mint mindenhol a világon – a családok útján lehet növelni. A kezdeményezés során a Győr kétszer is elnyerte egymás után a leginkább családbarát stadion kitüntető címet. Idén annyiban módosult a kampány, hogy a tavaszi idényben már minden egyes klubnak volt egy olyan hazai meccse, amely a Családbarát Mérkőzés címet kiérdemelte – mi ezt komoly kampánnyal és nyereményekkel segítettük
– mondta Málnay B. Levente, a Chello Central Europe vezérigazgatója. – Ennek keretén belül volt például 11-es rúgás a félidőben, volt külön szektor a családoknak, illetve 200 ezer forint értékű családi wellness hétvégét is lehetett nyerni. Az eddigi adatok alapján ilyenkor 5-10 százalékkal megnőtt az adott napon a meccsre kilátogatók száma. Az a célunk, hogy ezt a kampányt évről évre folytassuk, és a tapasztalatokat felhasználva a klubokkal együtt minél sikeresebbé tegyük.

Takács Rita, a csatorna népszerű műsorvezetőnője hozzátette, hogy a visszajelzések alapján a családok pozitívan fogadják a hazai infrastrukturális fejlesztéseket, hiszen a kulturált körülmények javulása mellett egyértelműen nőtt ezáltal a biztonság is, amely fontos szempont a meccslátogatásnál.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője kiemelte: az új stadionok építése mellett folyamatosan javulnak a körülmények a hazai élvonalbeli stadionokban, ami még inkább segítheti ezt a kezdeményezést.

Ha érdekel a valóság is, akkor Peti remek sorozatában olvashatsz a valós szurkolói tapasztalatokról: [link]

(csakfoci.hu nyomán)