Öten indultak a bajnokságban, mindannyian érmet nyertek.

Sike András
Mind az öt sportolónk érmet nyert, aminek örülök. Külön öröm, hogy Bácsi Péter és Kun Renátó bajnoki címet szerzett, utóbbi eredménye nagyon kellemes meglepetés, hiszen az Eb-n ötödik Szabó Lászlót győzte le a fináléban. Az öröm mellett van bennem egy kis hiányérzet is, hiszen Krasznai Mátét egy döntetlen meccsen léptette le a bíró, úgy hogy még volt hátra két perc, ha hagyták volna tovább talán az aranyérem is meglehetett volna. A bírók véleményem szerint Németh Iván Varga Ádám elleni mérkőzésén is nem jól döntöttek, de hát ez sajnos benne van a sportban.

dr. Kun Renátó
Nagyon örülök, hogy sikerült negyedszerre is egyéni országos bajnoki címet nyerni, külön öröm számomra, hogy friss nemzetközi tapasztalattal rendelkező ellenfelet tudtam legyőzni. Számomra nagyon nehezen indult a verseny, hiszen az elmúlt hetekben hét kilót kellett fogynom, ami az első két meccsen még szokatlan volt. Szerencsére a döntő összecsapás előtt két órát tudtam pihenni, így ott már a legjobb formámban birkóztam.

Bácsi Péter
Nagyon örülök az aranyéremnek, mindig jó érzés bajnoki címet nyerni. Kicsit csalódás volt számomra, hogy idén ilyen kevesen indulta el a tornán, de ennek ellenére jó volt a szervezés. Most egy rövid pihenő után külföldi versenyek jönnek, amelyeken szintén szeretnék jól szerepelni.

Fradi.hu