A Dunaújváros ellen sikerült begyűjteni a három pontot.

Ferencváros 6–1 (2–1) Dunaújvárosi FFC
Gólszerzők: Hasenauer (13’, 17’) Bogár (14′, 15′), Balán (39′), Nagy (40′) ill. Huber (2’)
Sárga lap: Hasenauer (12′) ill. Nagy A. (22′), Ivacs (38′)
Kiállítva: Pál (20’), ill. Szabó (14’)

Még szinte meg sem érkezett mindenki a csarnokba, amikor a Dunaújváros megszerezte a vezetést Huber Balázs révén. (0–1) Az ötödik percben Pirik Tamás adott kötényt a vendégek csapatkapitányának, Szabó Gergelynek, aki csattanós pofonnal válaszolt neki, érthetetlen módon csak sárga lappal díjazták a játékvezetők ezt, a Ferencváros edzőjét, Bűcs Zsoltot azonban a lelátóra küldték. Az első tíz percben, egy veszélyes Ivacs Gábor lövést kellett feljegyezni, amit Kovács Áron védett bravúrral, ezen kívül azonban csak öt Fradi-faultot láthattunk. A 13. percben egyenlítettek a zöld-fehérek, Karacs Dániel lövése jött ki Lieszkovszky Zalán kapusról, a kipattanót pedig Hasenauer Péter kaparta be. (1–1) A 14. percben Ivacs-Huber összjáték után utóbbi lőtt, Kovács ismét nagy bravúrt mutatott be. Pillanatokkal később Szabó összeszedte második sárga lapját is, így mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyös játékot egy ideig remekül védekezték a vendégek, aztán viszont egyre kevésbé jól, a harmadik tiszta lövőhelyzetéből gólt is szerzett a Fradi, ismét Hasenauer talált be. (2–1) Rögtön meg lehetett volna a harmadik is, ha Boznánszky Gábor ordító helyzetben nem lő a kapusba. A 18. percben összejött a hatodik FTC-fault, a kisbüntetőt Nagy Attila azonban a kapufára lőtte. Fél perccel a vége előtt Pál Máté óriási butaságot követett el (vagy a bíró volt túl szigorú), a játéktérről kiszálló labdát elkapta kezével még a játéktéren, amiért megkapta második sárga lapját, a tízest azonban Kovács könnyedén védte, így 2–1-es hazai vezetéssel zárult a félidő.

A második játékrész másfél perc emberelőnnyel kezdődött, amit a Fradi hibátlanul védekezett ki. Miután kiegészültek, Karacs került ziccerbe, de három méterről mellé lőtt, fél perccel később pedig lassan fejezte be helyzetét. Újabb ajtó-ablak ziccereket teremtett az FTC, de ezeket folyamatosan elpuskázta. A 34. percben Lieszkovszky túl sokáig tartotta a labdát kezében, a megítélt közvetett szabadrúgás után Bogár Krisztián talált be. (3–1) Fél perccel később Karacs dönthetett volna el minden kérdést, de a kapufát találta el. Megtette ezt helyette Bogár, aki Pirik labdaszerzése és passza után elfektette a kapust és az üres kapuba gurított. (4–1) A 39. percben jött az újabb Fradi-gól, az öt a négyben felálló Dunaújváros kapuja maradt üresen, ezt pedig Balán Gábor használta ki. (5–1) Az utolsó percben begyűjtötte hatodik faultját a DF, a kisbüntetőt Nagy Gábor lőtte be, ezzel kialakította a 6–1-es végeredményt.

Bűcs Zsolt (Ferencváros): – A BME II elleni második félidő óta ez volt az első, hogy kommunikáltunk egymással a pályán, meg is lett az eredménye. A kiállításomnál frusztrált voltam, de nem mondtam semmi olyat, amiért el kellett volna küldeni engem. Az osztályozós hely még mindenképpen meglehet, nem mondtunk le a feljutásról.


Nagy Attila
(Dunaújváros): – Először is gratulálunk a Fradinak. Az első félidőben mi domináltunk, megvoltak a lehetőségeink, ahelyett, hogy elmentünk volna két-három góllal, elkerülhető, buta gólokat kaptunk, majd egy fölösleges kiállítást is összehoztunk. A második játékrészben elfáradtunk, amit az FTC jól kihasznált, és megérdemelten nyert.

Futsal Hungary