Kikaptunk.
VÉGE.
Szöglet, Jenner adja be. Rajic üti ki, indul a Diósgyőr, Futács viszi egyedül Jovára, Levi jól helyezkedik, és véd. Futács persze görcsöt kapott egyből.
Három perc a hosszabbítás.
45. Diósgyőri szöglet, mellé fejelik.
42. William esik össze, majd gurul be a pályára fetrengeni.
40. Jenner felívelését kapufára, majd a kapuba fejeljük, azonban lest jelez a határbíró.
37. Gyömbér teszi ki Jovanovicnak, aki beadja, Jenner teszi rá, a védőjéről pattan ki, szöglet. Ami veszélytelen.
35. Grumic kerül ziccerbe, mellé, szöglet. Jova öklözi ki.
29. Csere a vendégeknél: Husic le, Gohér be.
27. Kettős csere: Böde és Ionescu le, Jenner és Gyömbér be.
23. Két szögletünk is veszélytelen volt, majd Jovanovic ad be, Mateos fejel, több méterrel mellé.
21. Vezet a Diósgyőr, Bacsa fejel könnyedén két ember között, Jova nem érhette el, 1-2.
18. Cserél a Diósgyőr: Barczi le, Gosztonyi be.
17. Kostic lő tizenhatról, Jova könnyedén fogja.
13. Két diósgyőri szenved egyszerre.
12. Holman cikázik a vendég tizenhatoson belül, beadását majdnem berúgják a diósgyőriek.
Jova jön ki remekül egy indításra és szépen ment.
10. Laczkó kap sárgát (korábban lerántotta Bacsát, jogos).
4. Blokkoljuk a diósgyőri lövést, Jova nem éri el, szöglet. William tisztán fejelhet, a kapufa belső éléről bepattan, 1-1.
2. Futács radói magasságokban.
Elkezdődött a második félidő.
Cserél a Diósgyőr, Marjanovic helyére érkezik Grumic.
FÉLIDŐ!
45. Csilus Ádám helyére Pavlovic áll be.
44. Kostic lövi a szabadot, Jova öklözi ki.
43. Gyurácz találja el Bacsát, jogos a sárga és így jön a piros. De Barczinál is ezt kellett volna, kedves sporttárs…
41. Futács könyökli le Mateost, sárga.
40. Holman csúszik be és ment meg egy labdát, Csilus Ádám csap le rá, beadását bedobásra mentik, nem lesz belőle veszély.
39. Debreceni rúg bele Jovanovicba, szabadrúgás és sárga. Húszról lövi el Holman, elkerüli a kaput.
37. Szép Holman – Laczkó összjáték után szöglet. Józsi adja be, veszélytelen.
35. Futács Jászai Mari díjra pályázik.
33. Barczi rúgja fel hátulról Ionescut, Iványi nem meri kiállítani.
32. Bacsa húzza vissza Jovanovicot, sárga.
Mindkét tábor rágyújt a „Nincsen hangotok…” nótára.
29. Barczi sárga, beszédért.
28. Holman ugratja a szélt, jön a beadás, amire Péter érkezik és magabiztosan helyezi a kapuba, 1-0!
26. Józsi szögletét Mateos fejeli a kapufa mellé, közel volt.
24. Futács ordít nagyot, de semmi baja, közben Barczi megy tovább, fennakad Mateoson. Iványi fúj, és két sárgát mutat fel: Mateos és Gyurácz. A szabadrúgás veszélytelen.
23. Barczi veszi le az ívelést, majd fordul le és lő, Jovának nem okoz gondot.
22. Mateos lövése megpattan, szöglet. Józsi tekeri be, Laczkón pattan meg és megy mellé.
20. Bacsa lő 18-ról, épphogy mellé.
18. Böde indul meg, majd ugratja ki Csilus Ádámot, aki lő, Rajic véd, szöglet. Laczkó fejeli nagyon fölé.
16. Gyorsan végeznénk el a szabadot, Iványi visszafújja, Józsi sárgát kap. Mateos Rajic kezébe lövi.
14. Böde lő tizenhatról, kapu mellé.
10. Jova fogja a távoli lövést, majd Futács duplázását is bravúrral védi.
9. Marjanovic lő, Jova véd nagyot, szöglet. Kirúgásra lövik.
6. Kettő az egyben jönnek a vendégek, a beadásra már visszaér Józsi, becsúszva ment.
4. Mateos szerel, Bacsa lent marad, majd nehezen, de meggyógyul.
Elkezdődött a meccs, a háttérből flexelés hangja szűrődik be a stadionba.
Hangpárbajt vív a két tábor, a Fradi-induló ellen nincs esélyük a vendégeknek.
Jönnek a csapatok.
Maroknyi diósgyőri szurkoló is van a stadionban.
Tart a bemelegítés.
Játékvezető: Iványi Zoltán
Határbírók: Albert István, Buzás Balázs
Kezdő:
Jova – Jovanovic, Gyurácz, Mateos, Laczkó – Holman, Csilus Á., Józsi, Ionescu – Péter, Böde
Cserék: Kunsági, Bönig, Csilus T., Gyömbér, Busai, Jenner, Pavlovic




